Nóra nem én vagyok. Nóra kacsát süt január tizedikén. Mellet vett a combbal egybecsomagolt helyett. Nem mintha nem tudná úgy összehozni, hogy egyszerre legyen kész. A combnak több sülés kell. Káposztával nem szarakodik, talált vákumzacskós lilát. Hátha nem annyira konzerv. Kinyitja, savanyú, más íze nincs. Be van lilítva a prosztó savanyúkáposzta. Tesz hozzá cukrot, babért, hátha kijön belőle valami halvány utánzat. Nem jön ki, marad szimplán a lila savanyúkáposzta. Savanyú, mint a Fiennes konzervmosolya. Nóra a tegnap esti filmre gondol. Mekkora fasz volt ez a Dickens. A titokzatos szerető, ezután a viktoriánusokat kicsit jegeli. Ralph, tűnjön fel bárhol, csak a gond van vele. Estére húzósabbat kell beszerezni. Legyen mondjuk az…

Teljesen gyanútlanul indultam, ahogy általában múzeumba indulok el. Egyszerű kis boldogsággal, ami olyankor bujkál az emberben, mikor biztos benne, szépségben lesz része. Ha tudnék fütyülni, ilyenkor fütyülnék, úgy képzelj, annyira könnyedén sétáltam a Várban a Nemzeti Galéria felé. Színes volt minden, az ég, a macskakövek, bevezetéseképpen annak, amire készültem. Nem gondolkoztam, az időzítéssel mi a helyzet, belső egyensúlyaim épp merre billennek. Elbagatellizáltam, hogy a produkcióhoz én is kellek. Az Ünnep-csarnokába, Dzsan-panoptikumba lépek. Rácsok, lépcsők vesznek körül, dobozban vagyok. Világít a sárga. A vörösben még nincs más, mint gyönyörűség. „Ősesemény”-szenvedély részese leszek, Can Togay János a törékeny vágy-férfi. „Egy ilyen arcot megérinteni már akkor is mennyország, ha egyébként nem történik semmi.…

Nyáron bicikliztem. Mura menti kis faluban álltam meg pihenni. Kis falu kis vendéglőjének kicsike teraszára ültem ki. Frittatensuppét kívántam. Kellett a só a sok izzadás után. Szimpla sós leves, laskára szelt palacsinta. Amikor van barnára sült a csíkok között, és megszívja magát lével. Hozták is a levest rögtön. Utána méláztam el. Mielőtt jött volna a fűszeres karaj. Persze nem volt könnyű döntés, sose könnyű, mikor fölmerülhet a vínersnicli. Hozzá jóféle osztrák krumplisaláta, tárkony, mustár, ecet, pont, ahogy kell. Bármi elé képes bekúszni. De elhessegettem, azt mondtam rá, nem. Legyen inkább kotlett, néha muszáj legyőzni magam. Nem bántam meg, mert arra hosszan várni kellett. Mások előtt már rég ott virított a…

Felnőttek. Ha fel nem is egészen, de átformálódtak rendesen, mióta egy felkérésre rajzoltak, írtak, modellt feküdtek. És a lényeg: filmet készítettek. Itt szemüveg lett, ott nagykorúság, emitt zene árad, amott német deklináció, változnak. Közben meg marad mind ugyanolyan, mint amikor tolták fel a Múmint a hegyre, és közben azt kiabálták, hogy én nem fogok semmit csinálni! „Ezek a japán karácsonymanók. Kicsit csúnyácskák, de nagyon fürgék és elevenek. Akiket Japán érdekel, azokhoz ezek az úgynevezett csingakuk szállítják az ajándékokat, és a speciális, bambuszillatú fenyőfát. A manók színe aszerint változik, hogy az adott gyereknek mi a kedvenc színe. Némelyik engedi magát befogni, azokat etetni kell bambuszőrleménnyel, különben a fenyőfát rágja meg. Ha…