Csabai Pauló

Nem, most nem a Lettországból lett raklapnyi zabkása, annál durvábbra pályázom. Legalábbis ízre.
Lehetne egyszerű, de megint nem az. Kolbász. Nyugi, semmi pikantéria. Valaha persze huncut koromban a csabaiért már odavoltam. Emlékszel, bordással ettem, béna kis bejegyzés, keress rá nyugodtan. A bordást különben úgyse tudod meg, miféle fán terem.

Ez most, úgy hírlik, egy kolbászfesztiválról van. Temérdek között állta ki a próbát. Kaptam belőle, kóstolóba négy karikát. Nem volt az négy, dehogy, kettő afféle tisztességes, bár soványka kör, a másik kettő fogyó félholdszerű. Persze adtad volna szívesen, de spórolni akarsz.
Értem én, másnál magam se szívesen látnám.

Még aznap intézkedni kezdtem. A címkéje mentén indultam el.
Nem, nem szállítanak, egyszer megjárták, keressek magamnak csabai embert. Megkerestem a csabai emberem, nem, ők mostanában nem mennek, és nem, a szülei meg Pestre nem.
De nekem kérem négy gyerekem van, meg akitől a kóstolót kaptam.
Volna itt igény kérem, kérem nagyon szépen.
Közben gyorsba’ felmértem, amott mennyi kell,
Kalbászból kettőt legyen szíves, egy csemegét, meg egy közepeset. Vidékrül rendelni szíveskedjen számomra. Nagyon hálássan köszönöm!
Mennyi lenne. Hat. Hatról lenne szó. Írjak ímélt.

Csabai Pauló. A tisztességes neve.
Vastag Kolbász Pauló Kolbász Mestertől, nekem címezve. Hagyományos füstöléssel, érleléssel készült félszáraz. Kolbász, pedig szalámi, a két antagonista.
Na, de a lényeg, hogy sertéshús, ipari szalonna, só, fűszerpaprika, fokhagyma, köménymag, étkezési só. Slussz. Ennyike, mondta valaki egyszer régen elég sűrűn nekem.

Ment is a rendelés, mit ment, röpült. Kettő rúd csemegét, három rúd enyhét és egy rúd nagyon csípőset szeretnénk.
Ezért remek a vidék. Merthogy jött vissza rögvest a levél, hogy hagyjuk a postát a fenébe, hanem a sógorom minden nap megy Pestre, nem kellene a drága szállítási költséget állni.

Ennyiben maradtunk, most a sógort várjuk.