Egyedülálló

Napok óta mondják, hogy hó lesz. Nagyjából ilyentájt kezd üldözni az időjárás. Most hamarabb felhívta magára a figyelmet. Vagyis Marno hívta fel rá a figyelmem, a Kairos óta izgat, szerinte ugyanis az egyik legfontosabb dolog. Este leesett az első hó idén, tényleg, még épphogy elkezdte, diszkrét kis hólepel, a nyolcadikban semmi, csak ha fölnéztél. Egy óra alatt értem át Pestre, pörögtem közben, hogy több, mint fél órája várnak, meg arra, hogy nem fújtam el a gyertyát az adventi koszorún, így aztán majd jól leég az az egy, illetve már le is égett, hiába csörgök már haza, hogy fújják el. Nagyon szép koszorú, Korondon szereztem Pünkösdkor, ki volt rakva az út mellé egy csomó cserép, ezt bent találtam, az üzlet legmélyén, nem kellett senkinek. Persze, mert ennek nincsen színe, tiszta barna az egész, az oldalán pár csillogó sötétbarna levél. Bárányszőrbe csomagoltam, azt előtte vettem, legyen már a macskának is ajándék. Olcsó volt, nyilván a sárga, csombékos szőre miatt, azon ült a székely, mielőtt fölmutatta, plusz van rajta egy lyuk, mintha sörétessel lőtték volna meg. Végül nem ért el a bárány a macskáig, elkérték a gyerekek az udvarra subának. Előtte azért kimostam gépben, lesz ami lesz, omlós lett és bájosan törtfehér, dehogy viszik ezt ki a szobából, mikor annyira hiányzott a fotelból valami mindig a hátam mögül. Erről a tegnapi első, igazán téli estéről megint eszembe jut Marno, hogy tessék, csak úgy jártunk a hóval, ahogy jósolta, megborít, megbont mindent, az élet eseményeit.