Ez pedig: Gagarin őrnagy!

– mutatott egy színes képre a portás.
– Ismerték egymást?
– Sajnos, nem.
– Kinek a hibájából?
– A találkozás nem jött létre – mondta kitérően a portás Örkény Magyar Pantheonjában. Aztán meg van, hogy létrejön, nem is számítottál rá, egyszer csak ott van előtted. Nem ismered, és mégis ismerős. Érzed az illatát, ha közel hajolsz, látod az árnyékos szemét. Fölső polc, balról a harmadik. Megkérdezem a nőtől, hogy kerülnek ide ezek a babák, mert nekem az ott annyira ismerős, orr, haj, tekintet. Babaklinika, nem akartam, mégis mindig észrevettem az autóból. Mindig, amikor elmentem előtte, először havonta, kéthetente, a végén már másnaponként kellett mennem ctg-re. Különválasztottam, külön nincs benne semmi rettenet, baba, klinika, és mentem nagy lazán a Barossba. Azért később, délután, de inkább hajnalban lecsapott rám, hogy ez jel, és biztos valami baja van annak a gyereknek, meg kell majd javítani, helyére tenni valamijét. Egy hülye bolt miatt. Persze nem lett baja, elfelejtettem a babákat. Most arra jártam megint, a Kurt Cobain naplót kerestem, sok ott az antikvárium, de nem találtam egyikben sem. Gesztenye volt viszont a sarkon, vettem pár szemet, fázott a kezem, fújt a szél nagyon. Anyám főtt krumplival csinálta ugyanezt kislánykorában, a Hubauer pedig óriási méretű sztaniolzacskókra gondolt, melyekben a nap energiája, valahogy úgy, mint a sült gesztenye melege, elraktározható. Kicsit másként, de nagyjából úgy, mint fényképeken a nyár. Éget a kőszobor, ha nekidőlsz, hűt a vizes nadrágszár. Fényképek, amiket megcsináltál, és amiket most csinálnál meg szíved szerint. Néha előhúznád, hogy nézzed, ahogy egy alvó kisgyereket nézünk, olyan óvatosan. Van belőle pár, végig tudod pörgetni így is, hogy nem készült el, mindenféle havas képek, és közben szól a Stalker. Kiröhögnek, akik nem hiszik el, ezek így is megmaradnak, a csupa semmiség. Majd egyszer. Majd húsz, harminc év múlva. Majd negyven év múlva. Akkor majd eszükbe jut Hubauer!