Ezt nem tagadhatom el

Mennyi állat. Nézem, tényleg elég sok volt itt az elmúlt időben. Mindenféle kutya, macska, egér, újévi malac. De ezt az egyet még hagy. Utolsó. Inkább mondjuk úgy, hogy egy darabig nem lesznek helyes kis állatok. Gyerek, arról nem ígértem semmit. Meg beüthet véletlenül a nagy fogás. Valami vad például, na, majd legközelebb. Most legyen a kakas. Kukuríkú, úgy csinált. Szabályosan, szabatosan. Mert tudod, van egy kakasunk és két tyúk.
Szabályosan, szabatosan, annyira tetszett, hogy olyan igazi. Az első napokban, amikor meghoztam, csöndben volt, azt hittem, így is marad, jött a pánik, mégis hogy lesz így nekem messziről kakaskukorékolós téli reggelem. Leváglak, öreg, mondom neki hajnalban az ágyból, tegyed a dolgodat, különben le. Az állatok megérzik a veszélyt, elkezdett ugyanis kukorékolni rendesen, ahogy illik, fél nyolckor. Hangulatos volt nagyon, indulás előtt jó kis vidéki nyugalom, kész terápia a legnagyobb zűrzavarban. Pár héten át fél nyolc. Egyszer csak hét. Nem volt logikus, mentünk bele a téli napfordulóba, szóval nem arról volt szó, hogy hamarabb világosodik. Mint valami népdalban, kakasra ébredünk, mekkora poén.
Hat harminc, nem túl jó, mindegy, lehet legalább még fél órát heverni. Hat. Öt harminc. Megyek le a pincébe véletlenszerűen vasárnap délelőtt hagymáért. Hát lent van a férj, tölti a puskát. Minek tölti, kérdezem, szarkák? Nem. Kakas. Lelövi, és beteszi a kukába, ő nem nyúl hozzá, dehogy vágja le, keresztanyjának is mindig csak vergődött. Szólok anyámnak, veszélyben a kakas, sajnálnám kidobni. Majd ő visszaviszi Kőrösre, becseréli tyúkra, csak készítsek neki papírdobozt. Férj megadja a haladékot, apám viszont lefújja a dolgot, majd fog ő kakassal kupeckodni.
Vendégek vannak nálunk este, a férfi ott is vadász, meséljük a tervezett házi lövészetet. Engedjük át neki, nehogy kidobjuk már, elviszi, kizsigereli. Ide nemesült a kakas, ki lesz zsigerelve, remek, készítem a dobozt. A baj az volt, hogy elég sokat ettünk, az hozza magával az elbutulást, mert amikor indultak, elmaradt a kakasdobozolás, elfelejtődött. Látom ám este, hogy férj bújja a netet, pedig aludni készült, gondolom, megint egy puska, de nem. Hogy kell levágni a szárnyast szakszerűen, mi a csínja, fortélya, hogy ne fusson el fej nélkül, mint szokásos.
Úgy készült hozzá, esküszöm, mint egy műtéthez. Ki volt pakolva kés, kesztyű, acélvájdling, nájlon a boncoláshoz. Én meg forraltam a vizet feszt, egészen olyan szag volt itthon, mint egy jófajta disznóvágáson. Meglett a kakas, szépen a jénaiban, sárga zsírocskája, csinos combjai, bejön az ember, megáll terpeszben a konyha közepén kezében a zárópálinkával, azt mondja, ide neki a tyúkokat, jövő hétvégén azokkal is végez.
Epilógus. Remek lett a pörkölt, ragadt utána a szájhoz a szalvéta. Másnap reggel az egyik tyúk nyakát kiszívta a menyét, a másikat elvitte mindenestül, tolla se maradt. Rá négy napra valami sétált az udvaron, nem voltam jól aznap, sárga tyúknak láttam. Férj hazajött délután, azt mondja, meglett a sárga tyúk, ott sétál a kertben, ő ezt nem érti, inkább levágja. A tyúk még megvan, azt nem hagyom, várom, hátha elkotlik, akkor teszek alá tojást, legyen már pár kiscsibénk is.