Faster!

Függővé lettem.

Whippet után Whiplash. Ostorcsapás mind a kettő. Még bíróként erre voltam a legbüszkébb. Hogy is van az ütközésnél, mikor hátracsapódik a fej. Kitanítottam a családot, állítgattam precízen a támlát, nem az a lényeg, hogy az alvás flottul menjen.

Buddy Rich, The Drum Way. A srác ebből tanul, fenomenális tempó, utolérhetetlen. Megveszekedetten dobol, hogy őt se érjék utol. Néha nem túl szimpi, néha meg ellágyul tőle az ember. Főleg, ha vériszamosra töri az ütő. Öklöt jégkásába dugni, ez az ellenszer, hogy lehessen folytatni.

Az igazán ütős viszont J. K. Simmons. Sárga-fekete, fekete-sárga. Sárga fény a fejen, és fekete póló, sose másképp. Sárga-fekete, sárga-fekete: jön a dzsungel fenegyereke! Príma, ez illik ide. Fekete-sárga, fekete-sárga: tűzként lobban szeme lángja. De még hogy menyire. Sárga-fekete, sárga-fekete: minden állat az eledele! Fekete-sárga, fekete-sárga: Éles karmát belemártja! Erről mit se tudott Damien Chazelle. Pedig tényleg az van, hogy értsed, jön a tigris, jön a tigris! Nála erősebb nincs is!

Kötelezővé tettem.

Nem lihegek a módszeren, nem érdekel, hogy tanárként milyen, az üzenete se érdekel, a mélységek meg pláne nem. Kiképzőtiszt?, szénné üvölt?, öngyilkosságba aláz?, na bumm, túl lehet élni. Székek röpülnek, és kiscsávók paralell. Zuhannak lefele az arcok. Elkenődnek a szájszélek. Pótok! Töröljétek le a vért a dobszettemről!

Nincs másik két szó az angolban, ami olyan kártékony lenne, mint az egész jó. Valami ilyesmit kell ebből megtanulni a kölköknek. Hogy milyen nem feladni. Milyen, amikor a halántékon szakad a lé, és fröcsög szét a dobszerkón. Fletcher, elég lesz ennyit mondani nekik, és tudni fogják a dolgukat. Nem kell nekem egyetlen Charlie Parker se itthon. Faster!, elég ennyi.

Kétszer sose nézek filmet. Plusz nem bírom a jazzt. Ellenben, upsy-daisy, ezt megnézem bármikor. Közte meg hagyom, hadd pörögjön a fülben a Don Ellis Whiplash.