Hegyi beszéd

Olyan békés egy ilyen kötet. Csöndes. Amikor a lapokon nincs, csak alig. Mintha lebegnének a sorok a semmiben. Alattuk soká tart a fehér papír. Fogni egy ceruzát, és folytatni tovább. Vagy csak levegőt venni hosszan a sóhajtásnyi helyen.

Elcsal a kíváncsiság. Egy magamféle alföldi gyereknek nem sokat jelent, hiába Tabán. Hiába nálad a marcangoló kötődés, nála a hol nem volt világ szépiaszínű képei, náluk az ott élni, hidd el, más minőség. Szépnek szép, rendben van. Sétálni egyet az Attilán, egy templomért.

Budapest-Tabán Alexandriai Szent Katalin Plébánia a hivatalos nevén. Erre vett rá a kíváncsiság egy téli pénteken. Hogy lássam a helyet, ahol a Hegyi beszél. A halványsárga falat, galambtüskéket, utcán a fát, a járdát, ahol elsietne mellettem. Ha ismerném, üdvözölném, és elmondanám neki, hogy ezt szeretem a leginkább.

Én téged nagyon megszerettelek

én téged nagyon megszerettelek
és mint a gyerek úgy örülök neked a
csínytevők szertelenségével és
nem is akarózik pórázra fogni
mert nehéz volna megállítani mint
nyaraló gyerekbandának a
fészeklopást

Felolvasnám neki, ott rögtön, az utcán, mert kockára hajtva zsebben hordom, vagy akár meg is tanulnám, nem nagy ügy. Cserében, mert az én versemet olvasta egy februári misén. Nem tudom, hogy talált rám. Nem érdekes, inkább azt kérdezném, nem tartanám fel soká, hogy mer-e. Vajon erre mit válaszol.

Egy prédikátornak

mersz-e tanácsaidból
magad építkezni

/Hegyi Balázs: Kitakar a pillanat/