Macskazongora

Macskával álmodtam. Fehér pofája volt sárga csíkokkal. Gyömöszköltem azt a buci kis fejét, és rákívánkoztam, lenne bár az enyém. Krúdy szerint Macska. Féltékenység és lángoló szerelem. (A többit lásd Cicánál.) Cica. Fegyelmezetlenség jegye. Fiatal cica: elcsábításodat mutatja. Cicát látni jelent még: kellemetlenséget és elárult szerelmet is. Cica jegyez: kiabálást, kellemetlen tárgyalást.

A fegyelmezetlenséget elhittem, a szerelem rossz vicc. A kiabálás tűnt valószínűnek, reggelre már a macska se kellett. Sőt ellene fordult az egész napos vasárnapi düh. Hogy nincs egy pillanat se énértem. Zellerszagú a kezem, mert húsleves. Ez még a szép része. De azután mint a Tisza-parti csöpögtetett vár, úgy nő bennem a sértettség. Senki nem akar sétálni velem. Itt ez a sárga-barna, fényes-bús délután, minek.

Kehlmann, Tyll, ha nincs más.
– Mi az a macskazongora? – kérdezte Olearius.
– Szóval nem olvasta?
(…)
– Olyan zongora, amelyik állatkínzással állítja elő a hangokat – mondta Kircher. – Az ember leüt egy hangot, és húr helyett egy kisebb állatnak, én macskát javasolnék, de mezei egérrel is működne, a kutya túl nagy, a tücsök túl kicsi, jól adagolt fájdalmat okoz, úgy, hogy az állat hangot adjon ki magából. Ha az ember elengedi a billentyűt, megszűnik a fájdalom, az állat elhallgat. Ha az állatokat a hangjuk magassága szerint sorba rakjuk, ilyen módon meglehetősen szokatlan muzsikát lehetne előállítani.

Hétfő reggel, szükségszerű az egyedüllét, mikor munkába sétálok fel, és nem hiányzik más. Elengedődött a billentyű, az állat elhallgatott. A sárga még narancs.