Max, haver!

Fél délelőtt a betonkeverőt hallgatom. Nincs más, nem is akarok más hangot, csak ezt. Vagyunk néha úgy, hogy jól esik, ha valami nyugtalanít.

Tegnap Zwack volt. Hónapokig felé se szagoltam, azt hittem, szimplán Tokaji, pont annyira volt arany. Egy boldogkővári hétvégéért kaptam cserébe. Nem csináltam semmit, csak kölcsönadtam, legalább van, aki ránéz a kisházra. Hiába tervezem, sose sikerül odáig jutni. Hegybe bújt, kék füstcsíkok télen, Újfalu felől elsőre ezt látom meg. Udvarunkon pléhkád nyáron, ősszel, ha keresztülnézek a fákon, dió és körte egyszerre, és friss kismacskák a tavaszon. Fölvonul sorban a hetvenhét magyar népmese.

Töltöttek nekem a Tokajiból, ami Zwack volt. Maximilian, csak elkezdeni nehéz. Elegáns, ha ésszel iszol, a címkét olvasgatom, hársvirág ágy és zöld dió. Bűnös és bájos így együtt, hárman csináljuk, abbahagyhatatlan. A végén még egy utolsót a hársra. Egyet a dió miatt. Az üveg önmagában is jól mutat.

A betonkeverő hangja, akár Knizova. Csupa karistolás és felszálló törmelék, ezüst por helyenként, sötét a kiömlő massza. Rosszul van tőle az ember, és csak gyönyörködik az iszonyatban. Ahogy a testet folyó szeli ketté. Megejtővé tesz a hiba. Elviselni ezt a szépet, betont, port, feketeséget, Max, kishaver, most te kellenél ide!

(Moszkvai asztrológusok szerint nem kizárólag a gépzaj zavar be. Erőteljesen játszik ugyanis össze a négy királyi csillag közül kettő. Regulus, kísérője egy fehér törpe, és Fomalhaut, a Déli Hal szája, mely Asimovot is megihlette. Baj és pusztulás jár együtt vele. Klassz, a mosógép már behalt, egy keresztanyát vérig sértettem, a ház meg beriasztott, őrjöngve hívott a Prosec, míg mi ünnepeltünk. A kertben Gyuri bácsit találták, kezében egy Sirály, fiamnak hozta épp a kölcsönpéldányt. A macska volt, aki bent bűnözött. Ígérnek még sorsfordító pillanatból párat, rájuk pláne semmi szükség. A megnyugtató az egészben, hogy 24-én vége. Aztán, Moszkva szerint, könnyebb lesz minden.)