Meg-megáll

A jó dolgok ismérve, hogy hamarabb érnek véget, mint mielőtt megunnád.
Fiatalon meghalni pont ezért de pláne. Lehettél volna bármi. Sose lettél volna, csak ezt már nem bizonyítják rád.
Fordítok a kapcsolón. Én szabályozom, mikor, hogyan teszem közkinccsé a lelkem, az életem. Magamnak csinálom, énértem, nem akarlak kiábrándítani. Mától a kapcsoló nem feltétlen vasárnapnál áll.
Rám tört az ötvenes önzés. Nem adni akarok, inkább kapni minden fronton.
Nyújtózni, sütkérezni, akár egy kövér macska, simogattatom magam úgy, hogy közben a farkam se mozdítom.
Jól esik távolabb lépni, kiszámíthatatlanul mozogni. Sok volt a korlát. Legalább a mellett billegek, táncolok, helyezem át, vagy ledöntöm akár, amit magam magamnak építek.
Nincs baj, dehogy. Sőt biztos vagyok már annyira, hogy egyre több minden nélkül megvagyok. Szűkül a kör, mégis különös, mert mint egy amőba, máshova terül.
Megvolnánk simán, csak a balgatag hiszi, feltétlen kell ez, az pedig muszáj. Mikor meg nincs, föl se tűnik. Pótolható ingerek vagyunk.
Leszek tovább is. A kényszereket gyomlálom ki.
Fülhallgatót tegnap olyat vettem, ami nem csatlakozik közvetlen. Nincs kötve semmi semmihez. Ott libeg hátul tarkótájt szépen, hogy észre sem veszem.
Szabadulóművész vagyok.
Ne várj, csak örülj, ha érkezem.