Nyúlszőrsapkás mizantróp

Nincs személyes történetünk. Nem tudom már, hogyan került mellém. De onnantól öröktől-fogva lett. Doppler. Az ember, akinek a bőrét olykor magamra húznám szívesen.

Elkezdtem gyűjteni, mindben benne voltam. Naiv. Szuper., Vegyesbolti csendes napok, Fvonk meg a többi. És most egyszerre itt van. Ül előttem egészen közel. Doppler hazatér – avagy a világ vége, ahogyan ismertük. Az én hazámba tért ezúttal.

Nem nevet, nem is zord, viszont jól be van csukva. Bal kezével a mikrofon drótján babrál. Szét van esve a világ. Besétálni egy svéd erdőbe, és nem csinálni semmit, ezt ajánlja fel, mint lehetséges megoldást. Mikor a főhős méretes fallosza körül ődöngünk, akkor mintha elmosolyodott volna. Aztán még egyszer, a Sátántangónál. Magyar vonatkozások kerülnek elő a könyveiből. Egyikben valaki elviszi a feleségét a filmre, hogy azzal kibékítse, nem sok sikerrel. Doppler jól főz, egy alkalommal angolnapörköltet készít Budapest módra. A Fvonkban feltűnik egy nyúlszőr usanka. Valódi életrajzi elem. A sapkát Pesten vette, ez az egyetlen dolog, ami melegen tartja az ember fejét síelés közben. Egyszer felkeresték, hogy vegyen részt az állati jogok képviseletében. Azt mondta, de hát neki van egy nyúlszőr kucsmája, mire követelték, szabaduljon meg tőle rögtön. Nem szabadult, így állati jogokat azóta sem képvisel.

És tessék, elmeséli. A háza mellett állt egy öreg fenyő. Régóta töprengett azon, hogy megmássza. Madárfészkeket lehet sejteni öt méter magasan, de a fenyő azután még hét-nyolc métert tart. Ha felmászik, akár hetekig tudná kémlelni a családját anélkül, hogy észrevennék. Akár azt is hihetnék, hogy meghalt. Innen indult el a legújabb Doppler.

„Az idő mindent felemészt. Többek között e körül jártak Doppler gondolatai a fenyőn lógó függősátorban. A perceken, reggeleken, napokon, éjszakákon, estéken, hétvégéken, évszakokon, éveken, mind az összes letűnt időn, amely nyomán azzá formálódott, amivé lett. Az élet mindent átható, morajló alapzaján, a következő reggelen, napokon és az az utáni napokon. Éveken át minden reggel ugyanúgy ébredt fel, bátortalanul nézett szét maga körül, ébredezett és ébredezett, mire lassacskán megértette, hol van, ki ő, majd hirtelen az is eszébe jutott, milyen okos, mennyire menő és milyen büszke magára. Abban a pillanatban felugrott és nekiindult. Erőtől duzzadva, bizakodóan. De szemmel láthatóan csak addig, amíg bele nem gondolt, miről is van szó tulajdonképpen. Akkor megtorpant, eltűnődött, magába nézett, és amikor megértette, hogy magasabbra merészkedett a kelleténél, pánik fogta el. Így esett. Így megy ez. Volt így párszor, nyugtázta a fenyőn.”