ritaritmia

Anyukámat koncertre vittem. Nem afféle szolid Óbudai Danubia Zenekar esett meg vele, hanem egyenesen a Dire Straits. Jelentőség nélküli kis memento lenne, ha nem tartana ki masszívan ennyire: ezerkilencszáznyolcvanhét május közepe. A vizsgaidőszak épphogy beindult, statisztikát gyűrök a rendelőben. Ott van a leghűvösebb, egyébként kint hatvan fok, apám, öcsém a Tiszán, én nem mentem velük, csak nem fogom kínozni magam, rajtam kívül mindenki a strandon. Anyu mellettem maradt, megsajnált, azt hiszem. A nap tizenhét órán át süt. Estére végképp elég, leülünk ketten a tévé elé. Anyu persze kedvemre tesz, extra mini krumplikockát süt tojásba. Vagy szimplán csak rósejbnit, rá porpaprika, hozzá barnára pirított hagymakarika, kenyér, törölgetni alóla a zsírt. Ha…

Tegnap odalett gyerekkorom helyszíne. A ház, nagyszüleim háza, mostantól végérvényesen idegeneké. Bejártam előtte pincétől padlásig mindent. Találtam egy évszámot fent, amit negyvennyolc évig nem. Ajtókeretre rajzolták szerte, melyik évben mekkorát nőttem. A konyhaablakban nagyapám tejet altatott, hozzá tejfölöspohárból snidlinget vágott. Távol a lámpáktól a világ szép és egyszerű volt. A pincében időnként feljött a talajvíz. A krumpli pléddel letakart ládában, magas lábú asztalon állt halomban. Az összes kapcsolónak más-más hangja volt. Hely, ahonnan nagyszüleim esküvői képét leakasztottam. Brikett égett az elsőben, másodikban faparázson pirítós készült, harmadikban nyaranta újságpapírba csomagolt szalámi szellőzködött. Lószőrmatrac, nyolcévesen kaptam, ahol én feküdtem, az volt az ágya, elkísért Szegedig meg vissza. Tudott fészek lenni, míg meg…

Picit hagytam hűlni, húztam az időt. Mikor a várakozásban már nem találtam jót, mikor sürgetővé vált, én meg nyugtalanná, kitűztem a napot. Nem csinálok másból ekkora felhajtást, most rákészülök extrán. Esős, inkább hideg késődélután. Blúzom vajsárga, és bő a szivarszoknyám. Nem veszek se kólát, se chipset. Magam köré fonom a kabát ujját. A fakó ánégyes jegyet, kifogyott a színes nyomtatópatron, újra összehajtogatom. Reklámok helyett kezemen a sebeket nézem, nem látom rendesen, de érzem. Ahogy pár percre rá a vérszagot. Fáj az állatok földre csapódó húsa. A lány öröktől való félelme. A kollektív bénultság mozdulatlanná tesz. Meglep a fenyőfák hullámzása teljes mozivásznon. Van nekem eldugva szekreterben szarvasom. Valami északi, talán ha…

Van egy Ikeás kanapém. Kimaradt a rendszerből. Eladni képtelenség, semmit nem ér. Hurcolni Óvárra szintén, az a picike ház rogyásig teli, sehova nem fér. Az ágy tehát marad, inkább dívány, még inkább sezlon. Gyönge fenyőkeret, pár satnya rugó, ócska, szürke huzat. Ma úgy mondanák, Espevär rugós ágyalap. Pőrén, se ágybetét, se szivacs. Van viszont letakarni pléd. Egy plédgyűjtőnek nem ügy találni bármire plédeket. Alattunk akryl, fölöttünk gyapjú, mert kicsit még hűvös a nap. Ugyan kifelé állt a szénája, tudtam, hogy maradni fog. Azt is megsejtettem, miért. Mínusz tizenötben már láttam a helyét. Kerti székek tövében parkolt mostanáig. Kisfiammal ma előcígöltük, béna tönklábain meghúztuk a csavart. Van egy asszony, akit nagyra…