ritaritmia

Amberley, lehet róla azt hinni, szimpán csak egy név, anglikán plébános hetedik lányához illik legfőképp. Aztán útközben kiderül, egy falu West Sussex közepén. Mivel megvolt mindenféle ágyúk meg lövedék, haditengerészeti bázis kontra számolatlanul londoni pályaudvarok, sőt még falat is mászhattam felüdülésképpen, most olyasmit ígértek, elvisznek engem végre már valami lányos helyre. Skanzenszerűségnek festették le, domboldalban elpöttyözve házak, tüncimünci régi tűzhely, kaucsukbabák és molyos tediberek. Leparkolunk a mezőn, gyanús lesz nekem, hogy kerül szénára oldtimer. Átlépek a kapun, hegyekben Austin és Roverek, csillognak, mint az őrület. Sosem vonzottak a gépek. A csajok körülöttem elkárhozni volnának képesek, elég egy automata Lexus, vadállat dzsip, menten hanyatt dőlnek. Nekem mondhatják, milyen, a márkájukat is…

Legnagyobb fiamnak. Futok, zenét hallgatok. Fölmerülnek kérdések. Főleg, hogy nem tudom, mi okom nem pont itt élni. Másképp mondom, mert inkább ahhoz van közelebb, amit a napokban hallottam: itt akarok meghalni. Rizikós ilyesféle mondatokkal játszani, de hidd el, nincs ebben se póz, se manír, se pátosz. Csak jártam egyet vacsora után egyedül, és bevettem a várost. Nem turista vagyok, teszem a dolgom, csinálom, amit rám bíztak, beolvadok. Kötődni kezdek a kövekhez, van egy sarok, téglaszínű ház, fekete ajtók, fehér zománc a kerítésen, a járda simára kopott macskakövek. Esőben csúszik, napsütésben pedig olyan ismerős, mintha a ragacsos gyerekkorból került volna felszínre. Nem voltam még kétlaki, nem készültem rá, hogy egy másik…

Noir Désir, elképzelni nem lehet tökéletesebbet, szakasztott Le Vent Nous Portera, pedig Anglia. Hűvös tengerpart West Wittering mellett, ahol fúj a szél, ha kell, ha nem, és pulóver nélkül egy tapodtat se. Sőt nemhogy egy laza kardigán, de muszáj vastagon polár. Úgy készülünk, nyilván átverődünk, és nem lesz napsütés, ahogy ígérték, úgy van, tényleg mást se nézünk óránként, mint az időjárásjelentést. Kivonulunk a tengerpartra mind, csak pár órára tervezett a túra, nem értem, minek muníció két hét túlélésre. Plédek, halomban szendvicsek lesz a fedezékem, védelmükből nem akaródzik kiszállni, hiába apály és csupasz dűnecsíkok. Mégis sétálni indulok, az ég teljes biztonsággal szürke, de langyos lett a szél, bánom, hogy nem szoknyában…

Csapatokra vagyunk osztva, ki Francia, Toscana, Dél-Amerika fan, én az anglomán vagyok. Kent, Sussex, Dorset, elég csak a szót hallani, megdobogósodik a szívem, jön az elgyengülés, fül kipirul, és bepárásodik a szem. Egy ragadós sausage-ért ölni tudnék, a crumpetről nem is szólva egy dombok közé rejtett, barnatéglás, aprócska manorban. Sötét, köves konyha, réz gömbkilincsek, a bejárati ajtót rózsa futja körbe, guillotine-ablak fölötte, azon túl egérszín felhők kezdődnek. Boldogkőváraljáról indulok el. Itt barackfesztivál, tudod, a gönci, amiből a pálinka lesz. Elbűvöl az illat, kajszi, tocsogós, napsárga, nincs, akit ne csapna gyomorszájon tőle a gyerekkor. Nagyanyám kertje, hátul, a boglyák mellett, merő egy göcsört fa, roskadásig gyümölccsel. Sárgabarackot azóta se láttam egy…