Semmi, csak uborka meg a fény

Délben hazaesel, pont dél, megéhezel. Nincs ebédidő. Nincs kedved kivárni, míg megfőzöl. Nincs kedved várni senkire.
Van az úgynevezett zöldkenyér. Hivatalosan Knoblauchstangerl. Nezsider mellett sütik a Merkurban. Magyar lányok sütik persze. Odakacsinthatsz, legyen már kicsit pirosabb, teszel egy kört, tíz perc, visszanézel. Egyébként sápadt, a csücske mindenkor ropog, akárhogy is, hibátlan.
Lehet elmerengeni, a zöld rajta mi. Van, aki azt mondja róla, medvehagyma, attól a fokhagymaíz. Más nézetek szerint forró, fokhagymás vajtól töppedt petrezselyem. Utóbbi tűnik elfogadhatónak. Ha jól figyelsz, a zöld kis moszatok között néha árulkodnak áttetsző, seszín darabok. Na, az fokhagymapép. Valódi, friss, brutális.
Ha úgy alakul, hogy az embernek marad még tegnapról zöldkenyér, nem gond, ha megéhezik pont délben, és nincs otthon ebéd. Kicsapja a konyhapultra, szel belőle párat, megkeni Lurpakkal. Az nagyon drága. Úgy is lehet mondani, aranyárban van a Lurpak, hogy a kurva anyjukat. De ilyet nem illik mondani, meg kell várni szépen, míg valahol leértékelik. Akkor is drága, de őszintén, mindent megér.
A zöldkenyér eleve vajas. Kívül. Át van fényezve azzal a fokhagymás-petrezselymes vajjal, amiben megegyeztünk. Az önmagában még semmit nem jelent, ugyanúgy muszáj rákenni vertikálisan, amint szokásban van. Ezalatt ellágyul a Camembert pont annyira, hogy hasa legyen a cikkeknek. Hegyeserős. Nélküle nulla. És ekkor jön az uborka. Mintha éppen tavasz volna. A hátteret a jégcsapretek adja.
Konyhapultról átkerül a tányér az asztalra. Addig csak egy tányér volt szimpla kiflinek is elmegy stanglival, körülötte sajt, és pár növény. Az asztalon lényegül át, a napsütésben. Mert pont dél, és délben nem ülsz oda szinte sosem. Most dél van, október eleji tizenkettő, és csak pár perc, míg a tányérod csendélet.

Egy reggel találkozol vele. Kedves fiú. A telefonodra néz, és megkérdezi, mitől repedt szanaszét. Nem érted, ott forgatod előtte, miről beszél. A képernyőd, bök a képernyőre. Még mindig nem érted, aztán kiderül, a háttérképeden tűnt annak a tollvonás.
Van olyan ember, akivel hadilábon áll a technika. Nem ő vele, neki az égvilágon nem volna semmi baja, csak hát a technika, az van ellene. Megtagadja. Keresztbe tesz neki, átveri. Ahol mindenkinek jut wifi, ott ő kapcsolatlan marad. Ahol másnak nincsen útpadka, az ő felnije bárhol ráakad. Kinek pörög a laptop, neki meg alig van benne szufla.
A telefon dettó. Fogja magát, és ellepi a Messengert a sötétvörös, mintha vérezne. Aztán fekete. Nem más, mint egy kétes fémdarab. Az előbb még a barátod volt, a barátod volt benne, öcséd, fiad, most egy semmi, tokban. Három hét alatt javítják meg, vagyis mivel javíthatatlan, ejnye, adnak helyette újat. Nincs jelentősége számodra, lehet, hogy ezt érzi mind. Az összes technika. Bosszút kell ezért állni.
Keresés, Searching, amerikai misztikus thriller, dráma, 102 perc, 2018, Timur Bekmambetov. Kérdés, hogy összejön-e végre, összejön. Jónak ígérkezik, jó is. A pattogatott kukorica friss, bizony, pattogatott, ez multiplex, mindenki eszi, de ő képes egészen hang nélkül csinálni. A Dolby Digital miatt.
Egy volt a baj. Kicsusszant az öléből. Legrosszabb pillanat. Lent a föld, a szárny kinyílt, és repült. Arccal csapódott be. Hát persze, hogy összetört. Hogy is mondta az a drága fiú reggel. Szanaszét. Ilyenkor kéne megírni neki, hogy boszorkány. Egy sámán vagy mi. Próbálja megérinteni, megy, működik, megírja. Rákeres, és háttérnek tollvonás helyett kiválasztja a délelőtti eget.