Tériszony & aggodalom jegyesek

Tisztelgőn gyúlnak a muskátli piros protuberanciái? Mentünk felolvasni, és igen, valaki szólt, hogy nézzek már fel, ott az ablakban mi van. Mennyire szépek a virágok, érdekes, hogy novemberben is mind milyen piros. Nem lehetett megtapogatni, leszakítani egy szirmot igazolásképpen, de még fényképezni se, túl magasan voltak, túl sötétben. Sietni kellett, késtünk már így is, nagy volt a forgalom a városból ki. A muskátli nem érdekelt tovább, meséltem feszt, mit ebédeltem, nehogy elképzeljem az ötven embert, már vagy fél órája várnak, csak ne legyenek ötvenen. Bugyborékolt a panír, annyira friss camembert-t, és padlizsán is lett mellé nekem, mert a pincér megsajnált, hogy nem tudok dönteni. Mindig ez van, sosem egyet szeretnék, minimum kettőt, a kínainál jó, még ők kérdezik meg, kérem-e felesben.
Nem lett baj, volt mentőbeszélgetés, mi pedig masíroztunk előre, sikító közönséget hogy lehet kibírni, mikor a csöndes sorfaltól is zavarba jöttünk, béna szupersztárok. Egy nő ült közvetlen előttem, nem figyelt ránk, a táskámat nézte a földön, sima, fekete táska, nincs rajta néznivaló, se csat, se felirat, és a szabása is elég semmilyen. Nem használom a jegyzet funkciót, a használható dolgokat elmentem sms-ként. Vannak képregényfigurák, homlokuk körül a gondolataik, ennek a nőnek, kicsit szögletes arcú vörös, a fejét írtam le pár kockán át, mi lenne mellette buborékban. „Úgyhogy azt mondom, itt a vége. Legyen annak könnyebb, akinek könnyebb is volt. Minden rám aggatott cuccot vegyél le, minden képzelt holmit, mindegy, hogy közben dühödben belém tépsz.”
Visszafelé az ablak alatt mentem el megint, megálltam, néztem felfelé. Késő volt, ilyenkor már csak mozi, színház játszik, alig jártak arra, a macskakő miatt az ilyen utcákat inkább elkerülik, veszélyes magassarkúban. Néztem a muskátlit, látszott rajtam a sóhajtozás, valahogy kellene mégis belőle, megmutatni, nézd, ilyen volt. Nem mertem hátrafordulni, azt hittem, rendőr, kérdezte, miben segíthet. Nem rendőr, egy férfi, mondom neki, a muskátli, de á, hagyjuk. Ne hagyjuk, ha tényleg szeretném, mutat másikat. Beszélt, nevettünk, aztán felmászott egy kerítésre, billegett, mintha szédülne, végül beugrott, leszakított nekem egy egész virágot. Őszinte legyek? Minden nőnek kell, hogy egy ilyen lovagja legyen, ez talán fontosabb, mint a mindennapi kenyér vagy az esteli imádság. Egy férfi, aki megjelenjen álmaiban, s akivel hajnalig elbeszélgessen, mialatt kint őszi eső kopog.