Általános

Türkiz

Ott kezdődött, hogy Hatalmas kis hazugságok. Aztán Invergordonban eltöltöttem pár órát egyedül a nyáron, a többieknek nem volt hozzá kedve. Lődörögtem, eljutottam a városon is túl, de végül inkább Charity Shopokba estem, könyvek és számtalan biszbaszok, kiszámíthatóbb, mint netán örökre elveszni valahol. Utánam csörögtek így is, hogy ugye megvagyok. Ráéreztek, esküszöm, tudniillik vágytam ottmaradni végleg.

“The Husband’s Secret” by Liane Moriarty, ugyanaz a szerző, mit a Hazugságok, megveszem, a második évadig legalább elleszek. Amiről persze utóbb kiderült, nézhetetlen, ócska, a Sherlock-kal húzom ki helyette, míg jön a The New Pope, de túl lassan jön. A Joker viszont mindenért kárpótol. Élet-halál ügyemmé lesz, őrzöm magamban, mint egy múlhatatlan, gyönyörű sebet. Magam sebét, forró radiátort, ecsettel festett nyelveket, képzelt ölelést.
A könyvhöz vissza, olyan lágy türkiz a borító. Az az üdefajta, kicsit mint a víz, igen, nem is türkiz, inkább akvamarin.

Jógakönyv, friss beszerzés már itthon. Pont ugyanazok a színek, tényleg döbbenet, és csak akkor tűnik fel, mikor egymáshoz érnek.
Napló, régesrég kaptam, eltettem szépen, ha eljön az idő, talán megkívánom. Nagyobb, mint a naplók általában, tükiz bőr között bronz csillanások. Betelt az előző, most spontán kerül elő.
Gyerekem szobája kicsit az enyém. Az enyém lesz egyszer, ha majd elkövetkezik a Nagy Átrendeződés. Sárgát terveztem fehérhez-szürkéhez, mégis Vilborg lett belőle Langsted szőnyeggel, engedek a sorsnak, türkizek együttállásában élek.

Utánaolvasok, valamit gyanítok.
Kettőstörő ásvány, azaz megkétszerezi és eltereli a fénysugarakat. Ha akvamarinon keresztül nézünk valamit, azt megkettőzve látjuk. A legendák szerint a sellők kincse, ami biztonságban tartotta a tengerészeket. Az ősi népek úgy hitték az akvamarin védelmet nyújt az ördög mesterkedései ellen. (…)
Az akvamarin elsősorban az érzelmek vizes minőségéhez kapcsolódik, különösen a fájdalmas tapasztalatokhoz, amik félelmet vagy fóbiát eredményeztek. Amikor a csecsemőmirigy érzelmileg stresszes állapotban van, akkor energialöketre van szüksége, amit az akvamarin képes biztosítani. Ezzel segít a testből feloldani a kialakult betegség vagy kényelmetlenség valós okát. (…)
Az akvamarin felszabadít más emberek hatása és benyomása alól. Nyugtató és enyhítő hatású, különösen rózsakvarccal vagy morganittal kombinálva. Lágyan feloldja az energia blokkokat és elmossa a harag, bűntudat, csalódottság és félelem érzését. Enyhíti a bánatot és gyászt. (…)
Nyugtatja és fókuszálja az elmét, így élesíti az intellektust. Tisztítja az észlelést, amely által segít beazonosítani azokat a viselkedési mintákat, amelyeket el kell engedni annak érdekében, hogy továbblépjünk az életünkben. (…)
Az akvamarinhoz erőteljesen vonzódnak azok az emberek, akik a finomenergiákra könnyen rá tudnak hangolódni, mert segít a diszharmonikus és ellentétes energiákat kiszűrni. Fejleszti a pszichikus képességeket, különösen azt a készséget, hogy a múlt és más dimenziók képeire, látomásaira hangolódjunk.
(…) megértsük az érzelmi tapasztalatainkat, azt amik vagyunk vagy amivé válni szeretnénk. Amint megértjük a drámát vagy az életünk szerepeit, akkor lehetőség nyílik megváltoztatni és ráhangolódni arra, amit az életben igazán akarunk.
Kulcsszó: Elengedés

Ez az, remek, passzol hozzám minden ízében. Muszáj nekem egy kő rögtön, azonnal. Segítségemre siet vele még aznap egy haver.

Sorban tűnik fel a szín tusfürdőn, kölnim, tinta. Bőrdarab szütyőnek egy terményünnepen.
Csak egyszer volt szívszaggató. London, egy héttel ezelőtt. DLR, hát az is nem pont ugyanez. Ránézni szép, mikor megtalálod a térképen a sok vörös-zöld-narancs csík között, az elején szereted, mert ezzel érkezel. Szomorúvá most lesz igazán. Visszanézek rá, hoz, aztán meg visz. Mi lesz a következő türkiz.

Leave a Reply

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.