Uccu, ismerkedjünk meg!

Moszkvába fogok menni. Megkérdezem, hol van a Blazsennava, úgy kérdezem meg, hogy most régi vágyam teljesül, segítsen nekem, maga az én férfitündérem. Hirtelen nem ugrik be majd egyetlen név se, azt mondom, Jarilo, de lehet, hogy mellélövök tündérségét illetően, szlávnak szláv legalább, és nemsoká tavasz lesz. De nem is ez a lényeg, hanem a Tolsztoj. Venni a bátorságot hozzá. A kisebbekhez először, és akkor is inkább az Egy őrült, az egyszerűbb, Ezernyolcszáznyolcvanhárom október 20, mint a Kreutzer, nehogy megbecstelenítsem, az együttes játékból támadó közelség s a hatás folytán (…) győznie kellett rajta, megtörni, elsodorni, kötelet fonni belőle, azt csinálni, ami jólesik. Nehogy megkarcolódjon az a dohos-nyirkos Olcsó Könyvtáras csoda azzal, hogy nem értem.
Pedig tanultam pár évig, aztán nem érdekelt, aztán megint érdekelni kezdett. Szorokin fiú ebbe csöppent bele, és csak engedtem magam a vodkabűvöletbe. A gyerekemet már bánatos orosz költőként mutattam be (Az ezüstös bú az krónikus, életre szóló, teljes értékű). Jerofejevvel ébredek (Ahhoz, hogy megértsük Oroszországot, lazítani kell. Levenni a nadrágot. Meleg köntösbe bújni. Leheveredni a díványra. Elbóbiskolni.), túl vagyok halván és kvaszon, és egyszer csak azt mondom, Eщё! Pontosan egy év múlva, ez ördögi, vagy ha nem hiszed, hát szimplán véletlen, megint azt mondom Eщё!, és másnap már ott ülök, a falon hagymakupola, és várjuk a nőt, direkt, mint egy matrjoska-baba, virágmintás blúz, toka, konty és aranyfülbevaló. Uccu, ismerkedjünk meg a cirill írás szépségeivel, nevet, szerinte ez kemény menet lesz. Mi pedig köntös nélkül, nem vagyunk teljesen kezdők, egy-egy párnázott műbőr széken hátradőlünk, és néha elbóbiskolunk.