via rilke

van egy idézeted a szélről, szükségszerűségről, még valami sors is belejátszik, óvakodsz tőle, mert nem szereted a meghatározó dolgokat, az pedig inkább emlékeztet kötött rendszerre, mint egy szabad kis felhőtlen délelőttre, kilépsz, tényleg fúj, azt hiszed, ettől már hiteles, és az jön, hogy izzás meg közelség, belépsz, és tényleg, finom, átlátszó réteg képződik köztetek; ötven perc múlva nem hivatkozol vak és nyomakvó szükségszerűségre, csak később, amikor elkezdenéd a sorsot számon kérni az idézeten.