Zónázó

Mi össze vagyunk nőve. Innen van az, egyszer így beszélek, most meg pont ellenkezőleg. Nem mennék sehova, nem szöknék már egy picit se. Maradni volna jó velük. Össze vagyunk nőve, ezért piszkál, ahol egymáshoz érünk, és kéne, hogy néha friss szél játsszon közöttünk. Aztán meg rögtön az kell, hogy hozzám ragadjon a mocskos kis kezük.

Nem tiltakoztak ők direktben. Még csak nem is szidták, annál ügyesebbek voltak. Szép lassan koptak el az addig jól bevált helyek. Nincs nekünk szükségünk annyiféle jóra, mondták. Cincértábor a barlang tövében, Vackor az erdő mélyiben, angol mese két lépésnyire, no meg a karate. Lepörgették magukról, és kiszórták egyenként a távollét összes sanszait.

Nem kerül nekünk semmibe, nincs kidobott pénz, higgyünk nekik, ellesznek ők nyugton itthon. Egymás tenyerébe csaptak, részükről ezzel a nyár el is van rendezve. Nem volt szívem gyűrni őket, micsoda klassz élmény, bűn volna kihagyni, hát nézd már, a többiek. Főleg, hogy hitelemet vesztem, mert könnyű rájönni, rezeg a léc, nem vagyok egy táborozó fajta, soha nem is voltam. Titokban azoknak szurkolok, akik maradni akarnak. Hagy maradhassanak veszteg magukban.

Így nyertük meg őket egy komplett szezonra. Kivéve öt nap, mert a foci, az ugye foci, báva egy anyjuk vagyok, hagyom, focizzanak, amikor jól esik. UFC-ben öt nap, szigorúan saját csapattal, mással, máshol még csak véletlen se, de mondom, ezt is megértem. Nem vagyok a komfortzóna elhagyása mellett. Cserébe betartották precízen, amit ígértek.

Elvoltak nyugton, lego, könyv, udvarzugok. Pihenésképp citromhéjat reszeltek, tojást pucoltak, bármit bátran rájuk sózhattam. Még azt is tűrték, mikor kirángattam őket, picike VOLT, közepes kéktúra, nagyon nagy Picasso. Pár hamvába holt menekülési kísérlet részemről, ettől eltekintve ment minden simán. Felénél se jártunk az egésznek, mikor megjelent a nagyi.

Sose hívták őt nagyinak, nesze neked kommersz mesekönyvek, most ezt fújták, megyünk a nagyihoz nyaralni. Jól van, hát menjetek, és tessék, már meg is léptek. A hangok, amik tőlük idáig szűrődnek: nyílpisztoly lufira, Tiszakécske, fagyi, lovarda, halastó, Cifrakert, rántott húsok. Nincsenek még ott huszonnégy órája. Itt pedig fordult a kocka, kicsik híján visszakapta rég elvesztett státuszát a legnagyobb.

Azt főzöm, amit szeret. Meccset nézek vele, paralell filmet, Hosszú út lefelé. Jó srác ez a Hornby, meg is veszem másnap a könyvet. Azt írom bele, emlékül. Hogy megmaradjon, milyen vidám esténk volt, meg hogy a franciák nyertek a németekkel szemben. És hogy tudja, mennyire becsülöm, mert dolgozni kezdett ma reggel. A szendvicsek, amiket kenek, olyanok, mint annak előtte, csak belőle lett valódi kis melós.

Megpuszilom a homlokát, mikor hazaér. Harcsahalászlére hívom. Csupa felnőtt vagyunk itthon, semmi szeleburdiság. A kutya is méltóságteljesen döglik a kanapén. Azt hiszem, még két napig bírom ezt a nem remélt, csodálatos csöndet. Majd vonatra ülök, és utánuk megyek, abszolválok piaci lángost, hintaágyazást, sarki ószerest, sírok közt mászkálást, és hazahozom őket. Hogy kicsit felpezsdüljön minálunk az élet.

Nagymama főz, és fotóz is közben.