Újabb kattanásom Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík. Remek a címe, hozzá a név, nézem, ahányszor kézbe veszem, nézegetem. Lázba hoznak engem a sonok és dóttirok. Ajándékba adtam, nem jött be, hát magamhoz ragadtam. Hogy úgy mondjam, örökbe fogadtam. Meghálálta, ahogy ez lenni szokás megunt vagy eldobott dolgokkal. Befurakodott a fickó a mindennapomba. Spórolok vele, lassan olvasom. Apránként. Adagolja szépen, hogy pont aktuális legyen, még szorosabbra húzza lelkemen a csomót. Így kezdjük mi ezzel a hol volt, hol nem volt gyerekkel a kétezertizenhetet. “Az ég dohánysárga. Vén felhők. Savas eső lenne, ha esne. Állott szélcsend, otthonosan szennyezett levegő. A tenger sűrű, gyantaszerű, csomós. Mintha mindennek ma járna le a szavatossága. Minden az…

Nem azért, mert Karácsony, hanem mert mostanában történt. Talán azért pont most, mert Karácsony. Olyankor, amikor a jó szebb, a rossz mélyebbre hat. Érzékeny az ember a másikra, túl közel kerülni hajlamos. Könnyen felpiszkálható a lelkiismeret. Pár éve még felkapott falu Budapest fölött. Azóta elcsendesült. Van ott egy telek, rajta faház, alig húsz négyzetméteres. Nyaranként egy bácsi lakta, elköltözött onnan örökre. Üres telek, megkerestek, kivenné valaki. A főnök kivenné neki. Persze, legyen úgy, ha megbízható. Bőven mérve alig egy lakókocsinyi ház. Advent, harmadik vasárnap. Ülünk az asztal körül mind, koraeste. Apánk kér, figyeljünk rá. Volt kint náluk délután, míg mi vendégségben narancsot ettünk és különös, kávés drazsét. Panov apóhoz varrtunk…

Tizenöt éve debütáltam vele, úgy értem, vezettem be először családi körben. Evés-ivás volt a címe, a legjobb Alibi. Ajándékba adtam, aztán visszaloptam. A Kerttel már biztosra mentem, százhatvan kilométerről ma is megmondom, a polcon hol a helye (… között). Apámnak Lovakat vettem, rá az Urak-Dámák következett, a kártya nála kétség kívül nyerő. Gyűltek szépen az Alibik. Olyan lett nekem, mint anno a Szép versek. Elindult számomra egy másik, könyves kultszéria. Nem mondom, hogy a Bugyiban ne lettem volna szívesen tavaly. Mondom ezt utólag, mert akkor eszembe nem jutott, én meg a Bugyi, hogy kerülnék én abba bele. Aztán eljött a Pillanat. Így megy ez, egyszer csak eljön. Nem vártam, nem…

Ott csap tarkón egy vers, ahol a legkevésbé várnánk. Dolgozom épp, afféle nem túl üdítő délelőtt. Kedvetlen mindenki. Ülök egy ágy szélén, köröket rajzolok hideg, gyűrött kézre. Csigavonal lesz belőle, aztán selyemsujtás. Nem ébred fel rá. Simogatom tovább. Kár, hogy nem voltam itt előbb. Felzavar, majdnem belealudtam a simogatásba. Kár, hogy nem voltam, igen, gyorsan egyetértek. Egyetértésből nem lehet baj. Átlát rajtam, szájszögletében kicsike gúny. Inkább meséljen, miről maradtam le. Verset szavalt a nővérnek, a vers a szenvedélye. Vajon én mit tudok kívülről, soroljam csak. Szabadkozom. Akkor legalább kit szeretek nagyon. Aranyt, mondom, abból se lehet baj, terelek, Kőrös, gyerekkor, ott minden Aranyból volt. Nem tudok kívülről semmit, ezt ugyan…