Azt mondod, tanulsz belőle, nem, dehogy tanulsz. Felolvasol pár lapot, az elmúlt év decembere, nem telik el három óra, és ott van, tessék, a pofád előtt zajlik ugyanaz, amin három órája még együtt röhögtetek, mekkora marhák voltatok mind a ketten. Nem, nincs tanulsága az évnek, nincs semmi kis apró baklövésnek, nagy, szívet tépő, maró jelenetnek, tanulsága nincsen semminek. Tanulsz belőle, ez csak duma. Lehet bűnbánón mondani, lehet keményen, szentül megfogadni, lehet lágy nyuszin, nedvedző szemmel, fröcsögve, üvöltve, rácsesztél, kishaver. Mert ez neked sem megy. Ahogy nekem, nekünk, nem megy senkinek tanulni saját hibából. Így vagyunk összerakva. Hogy nincsenek hibáink. Innen jön a képlet, itt az elásott csont, erdő mélyén elrejtett…

A kivételezés teljes szóra kerestem rá, töredék nélkül. Ezt találtam elsőként. Csorba Győző. [Fölkél a nap…] Fölkél a nap s a fél világra néz gyertya gyullad s fénnyel szór pár tenyérnyit de válogatás kivételezés nincs azok közt amiket fényük érint (II. 7.) Aztán visszalapoztam egyet. Jobban mint most Inkább magam elé magamnak – Pár szó tán így is fönnakadhat kinek szántam volna fülében a kavargó napok szelében pár szó amelybe nem sűrült még annyi s oly vastag keserűség és a napon sütkérezőnek árnyékot épphogy ismerőnek némi könnyebbet is tud adni s nem kénytelen poklot fogadni csak élvezi csak hallja érzi csak örvend rajta mert becézi – Ha így lesz költözik…

„Jobban élhettem volna” – mondta még, aztán hajóra szállott. Talán Málta felé (…) /K.A.F./ Tengeren az ég télen (Kóla, puska,) sültkrumpli Civitavecchiai légcső – barcelonai borda *** Aix-en-Provence vérpirosai *** Palermo, Corleone nélkül Gaudí fölött a kék *** *** A legvígabb nyolcvanas *** ***

Coromandel, 2015 Most itt vagyok, ahová visszatérek az álomból, melyben nekivágtunk a vizeknek. A tenger télen, ez az, amiért akár az ördöggel is szövetségre lépek. Arról beszélek, amiről semmit nem tudok, mert még nem indultam el. December kilenc, akkor már minden világos lesz. A meglepetés hogyan sikerült, egyelőre csak üveggömbben látszik, eddig úgy néz ki, tartjuk a szánk. Vettem a fiamnak egy könyvet, legyen vele nyáron, vigyázzon rá, míg távol van. A polcán találtam meg, beültem hozzá, mikor hiányzott. Nem vitte el, aztán se kóstolt bele, azóta pláne nem. Ius primae noctis hát visszaszállt rám, enyém az új könyv szentsége. Tengerkönyv, Morten A. Strøksnes. Alcíme szerint a sztori sós történet…