Fodrászom a hentesem

Átadtuk magunkat a vörösnek, el voltunk foglalva vele, nem volt más, mint ölünkben néhány paletta. Műtincseket lapoztunk végig, halántékom mellé pakoltuk sorban, jól áll-e valamelyik. Jobban áll-e, ez az örök kérdés, jutunk-e előbbre kicsit. Közel pirosból indultam, aztán lett egyre szolidabb, oldódott a bocskor, letompult a vadság, fordultam halvány pezsgőszínbe. Hol van ez már a vöröstől, amit a Vogue-ban kinéztem, gyönyörű volt a csaj, meztelen vállára omlott a haj, szinte foszforeszkált egy félsötét erdőben.

Szőkének maradni kudarc. Semmi őrjítő fény, csupa unalmas pasztell a meztelen vállamon. A vállam is pasztell. Igazítás lesz ma, nulla extra, a szín tovább nem téma, beszéljünk másról. Vadhúsokkal ki lehet rángatni a pácból, vajon mi esett mostanság, őz vagy szalonka. A konyhafílingben könnyű elmerülni, a jóérzéseket stabilan hozza, ott tartunk éppen, hogy füstölt szarvassonka. Zömmel narancsmártást csinálok hozzá, de lehet simán kenyér, vaj, zöldpaprika. Kaláccsal se kutya, így kúszik a húsvét a szárítózúgásba.

Ekkor derül fény a füstölőre, mint frissen festett szőkére a nap. Fodrászom meséli, vett egyszer egy irdatlan nagy hűtőt. Kár lett volna a csomagolást szemétre vágni, különösképpen a masszív faváz miatt. Kínálta magát, hogy körbeépítse, csináljon belőle házi füstölőt. Nem vicc, rendesen, otthon a kertben, pillanatnyilag kolbász lóg benne, hidd el. Tudok szerezni vadat, ütöm le a labdát, például sonkáért cserébe. Finomítunk rajta, mennyi kell, mikorra, félmalomkeréknyi, és persze, hogy húsvétra. Meg is van a bartell, elég hihetetlen.

Nézem azt a vékony srácot a tükörben. Hátul, a nyakamnál matat, jó, amikor másként hajlik a haj, amikor beleszánt ujjal, legjobb az olló, amint a bőrömhöz ér, hűvös és váratlan. Nézem a fiút mögöttem, az oké, hogy London és rövidre nyírt, profi Wellapofik, az is, hogy kőkemény triatlon egész az Ironman-ig, én mégis a füstölt húsáért csodálom. Küldi a fázisképeket, alakul a szajré, aztán egy hajvágásnál végül az enyém lesz. Fellógatom a garázsban, és csak ámulok, vörös az, de olyan gyönyörűen, amilyen belőlem sohase lesz.