A tudás a vérünkbe menjen át
Nem igazolt az élet. Lehet nekem esni, szeretem, ha nekem esnek. Azzal, hogy érdemes, hát hogyne, az egyetlen értelmes dolog tanulni. Sose szedik el tőled, megmarad neked a tudás. Egyrészt zömében nem marad meg, volna mit mesélni, piros műbőr kötéses Államigazgatás, kirázott tőle a hideg, ha hozzányúltál, és a többi, kilószám. Másfelől az érdemesség is kétséges, pláne ha lenyom az ember öt-tíz évet, majd simán megszabadul tőle, megy a lecsóba a mindentudás. Nekem jobban tetszik, hogy az a tied, amit megettél. Nem átrágtad magad, félre ne érts, hanem töltött paprika, lyoni hagyma, gombás tojás.
Apropó, konyha. Jó példa arra, ahol boldognak képzelek bárkit. Hely, ahol nem számít, mennyire vagy posztgraduális. Ahol nincs kényszer, de nem is telepszik a lélekre kínos kreativitás. Megyek a Körúton még télen, közel a számadás, év vége, az Oktogonnál áll egy Trabant. Bal első ajtón matrica, учиться, учиться, учиться. Jelnek érzem, mégis lebeszélem magam, átsatírozza a tapasztalás. Egyetem, talán harmadév vége, húztak el a srácok csapatban, Vietnam és környéke, köptek az egész ittlétre. Halasztás, miegymás, aztán egyszer csak beestek egy mulatságba lazán, barnán és napszagúan. A legszőkébbel fél éjszakát álltunk egy ajtókeretben, a nyaka sós volt, mint a tenger. Nem szoktam a kontaktlencséhez, most viszont túlhordtam. Hogy szúrt, az még csak hagyján, de hajnaltájt, mikor egy gyáva kis hátraarc miatt a szobámba egyedül húztam, a szaruhártyámra száradt, úgy kellett körömmel lecsípni.
Most, hogy itt meg a tanévnek van vége, figyelem magam, mennyire jön össze a szigor. Azt kéne mondani, fiúk, tessék seggelni, tessék mindenből ötösnek lenni, csak nézd meg az anyád. Nem, inkább nézd meg a húsz évvel előtti fiúkat, ők mire jutottak, pedig halvány kettesekkel is vígan elvoltak. Nem számít a szám, számon kérni nem megy meggyőződéssel a színjelest. Nem megy a dühöngés, fenyegetés, ha így folyik tovább, ha gyengén muzsikálsz, semmi Dunázás, vadászat, VOLT, kinek mi. Azt mondod erre, majd nem veszik fel, mert azt hiszed, az az élet sója, felvéve lenni, hisz ma nem megy másképp? Senkivé nevelek, azt mondod? Nem, ezek jó gyerekek, én meg képtelen vagyok komolyan venni az egyetlen üdvös, formál nagy tanulást.
Mindegy, hogy Csehovtól lopták a szlogent, mindegy, hogy mi lett Páska, a mozigépész sorsa, mindegy, hogy Sztálin turbózta fel a lenini kettőst, учиться и учиться, háromra. A pont nem ott van, hogy szép szabályosan eleget tegyünk, nem ott, hogy hányasokkal vergődünk át, a lényeg, a legfontosabb – mert mégse volt ez a Lenin olyan ostoba gyerek –, hogy ne maradjon holt betű, vagy divatos frázis, a vérünkbe menjen át a tudás.