A gyengeség mámora mélyebb és tartósabb az erő mámoránál. /M.L./ Még 27-én kaptam egy elkésett üdvözlőlapot. Aznapra virradóra terhes lettem. Furcsállottam, milyen csepp, kicsi a hasam, de nincs abban semmi szokatlan, az eddigieknél is így volt. Mondjuk közelítve a szüléshez nyomasztóan picinek tűnt, még az is felmerült bennem, hogy elhalt, de éppen akkor megláttam az apró kis talpát. Mint ahogy animált filmekben kitüremkedik a babaláb, láttam sarkat, talppárnát és az öt ujjacskát a hasamon át. Slime-hoz tudnám magamat hasonítani, és azt, ahogy végbement. Talp után előlépett a lábszár, aztán akár egy Átkelés az üvegen, előkerült lassan az egész test. Megszületett, hogy úgy mondjam, egy kisgyerek. Fiú, mi más, drapphajú, két…

Nem úgy indult, hogy ebből bármi is lesz. Sőt úgy indult, a legvadabb rémálom valósul meg. Hogy hiány lesz, és konstans fájdalom az átcseszettség felett. Egyszer elkövetkezik, lassú, alattomos vergődés után, hogy az ember elfárad fájni. Csak fáj, fáj, aztán elzsibbad, lehet, hogy azért lett másképp. Vagy azért, mert már elég volt, hiába tesz bele mindent az a hülye, hiába adja sokadjára tálcán a lelkét, hát mi van cserébe. Semmibe vevés, megalázás, első legyen nektek boldog karácsony nélküli karácsony. Lehet, hogy a Jóisten adott valamit helyette kárpótlás gyanánt. Mindegy, miért lett így, máris nosztalgiázunk, pedig nincs még olyan messze. Sírjuk vissza, milyen szép volt nekünk. Mennyire jól esett a csönd.…

Azt mondod, tanulsz belőle, nem, dehogy tanulsz. Felolvasol pár lapot, az elmúlt év decembere, nem telik el három óra, és ott van, tessék, a pofád előtt zajlik ugyanaz, amin három órája még együtt röhögtetek, mekkora marhák voltatok mind a ketten. Nem, nincs tanulsága az évnek, nincs semmi kis apró baklövésnek, nagy, szívet tépő, maró jelenetnek, tanulsága nincsen semminek. Tanulsz belőle, ez csak duma. Lehet bűnbánón mondani, lehet keményen, szentül megfogadni, lehet lágy nyuszin, nedvedző szemmel, fröcsögve, üvöltve, rácsesztél, kishaver. Mert ez neked sem megy. Ahogy nekem, nekünk, nem megy senkinek tanulni saját hibából. Így vagyunk összerakva. Hogy nincsenek hibáink. Innen jön a képlet, itt az elásott csont, erdő mélyén elrejtett…

A kivételezés teljes szóra kerestem rá, töredék nélkül. Ezt találtam elsőként. Csorba Győző. [Fölkél a nap…] Fölkél a nap s a fél világra néz gyertya gyullad s fénnyel szór pár tenyérnyit de válogatás kivételezés nincs azok közt amiket fényük érint (II. 7.) Aztán visszalapoztam egyet. Jobban mint most Inkább magam elé magamnak – Pár szó tán így is fönnakadhat kinek szántam volna fülében a kavargó napok szelében pár szó amelybe nem sűrült még annyi s oly vastag keserűség és a napon sütkérezőnek árnyékot épphogy ismerőnek némi könnyebbet is tud adni s nem kénytelen poklot fogadni csak élvezi csak hallja érzi csak örvend rajta mert becézi – Ha így lesz költözik…