Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén valaki jár a fák hegyén ki gyújtja s oltja csillagod csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgalom a gondviselő félelem kísért eddigi utamon valaki jár a fák hegyén vajon amikor zuhanok meggyújt-e akkor még az én tüzemnél egy új csillagot vagy engem is egyetlenegy sötétlő maggá összenyom s nem villantja föl lelkemet egy megszülető csillagon valaki jár a fák hegyén mondják úr minden porszemen mondják hogy maga a remény mondják maga a félelem (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) Vécsei Rita Andrea: Mondják, a remény Mintha valaki tényleg…

Rita néninek imádok lenni. Mikor visítva vesznek körbe. Muszáj egy ajtófélfát vagy más fix pontot találni, különben ledöntenek a földre. Egyiknek eszébe jut, aztán terjed a dolog, mint a Portnoy-kór. Jó, mondjuk pont nem úgy. Ötvenkétkarú ölelés, és száz százalékra töltődik a lélekben az aksi. Visz magával a hevük, lendülsz velük, csináljanak bármit. Egy szimpla uzsonna is Kaland Játék Kockázat, ahol a Főhős Te vagy! Többnyire még édes az illatuk. Legjobb a kifliformára hajtott csokis-vaníliás kalács, tejeskávéba mártogatják. Kacsazsíros kenyértől klasszikus, Zala felvágottól retro, újhagymás tonhalkrémtől gurmé bukét kap a kis fejük. Egy forró délelőtt elvisznek minket titkokat meglesni. Honvédség, laktanya, RÁBA Védett Zárt Felépítmény. Azta. Meg 1895 M. ismétlőpuska…

Úgy volt, hogy látni fogok. Negyven évig nem láttam. Eleinte azt hitték, biztos az inkubátor. Oxigén, ilyesmi, nem volt elég. Vagy túl sok volt, attól romlott el ennyire. Aztán ahogy jöttek a fiak, ők is ugyanígy lettek, pedig oxigéndilemma semmi. Viszem, viszik tovább, távoli örökség, hibáztatni nincs kit. Sokáig azt mondtam, soha, kizárt a lézer. Mikor nem láttam már távolra, közelre meg pláne, plusz a monovision kontaktlencse ötlet a praxisban nem vált be, végképp elegem lett. Cserélgetni feszt a mindenféle szemüvegeket. Vágás nélkül megvan, egy huszárvágás, hát mégis bevállaltam. Öt-öt perc mindkét szem, micsoda oázis. Nem volt azért ennyire könnyű, ment a dilemma, de elszántam magam. Vettem is menten egy…

Visszahúzódni egészen mélyre, ezen gondolkodom, mi volna jobb, vagy teljesen kinyílni, jönni-menni, minden forró utcasarkon sárga fagyit nyalni. Semmiségekről hosszú délutánokat végigfecsegni. Lassan testet öltenek a nyár veszélyei. Beüldöz, egyre beljebb, hogy onnan összehúzott szemmel kinézzek. Cseresznyefám látom, burgundival pöttyözött dús zöldbe bújt legfelső ágait. Túlvállalta magát idén a fa. Nem könnyített rajta fagy, a szél is már csak annyiban, hogy a fürtök felét a földre verte. Nehéz így fának lenni. Ahogy tud, úgy szabadul meg a sápadt szemektől, nem várja meg, míg megérnek, koraszülött gyümölcs. Szomorú cseresznyeszőnyegen lépdelünk, miközben söprűért megyünk. Tovább nézek, nyurga rózsák a másik oldalon. Magasabb már, mint a legmagasabb fiam, nem tudja, hova nő és…