Tizenöt éve debütáltam vele, úgy értem, vezettem be először családi körben. Evés-ivás volt a címe, a legjobb Alibi. Ajándékba adtam, aztán visszaloptam. A Kerttel már biztosra mentem, százhatvan kilométerről ma is megmondom, a polcon hol a helye (… között). Apámnak Lovakat vettem, rá az Urak-Dámák következett, a kártya nála kétség kívül nyerő. Gyűltek szépen az Alibik. Olyan lett nekem, mint anno a Szép versek. Elindult számomra egy másik, könyves kultszéria. Nem mondom, hogy a Bugyiban ne lettem volna szívesen tavaly. Mondom ezt utólag, mert akkor eszembe nem jutott, én meg a Bugyi, hogy kerülnék én abba bele. Aztán eljött a Pillanat. Így megy ez, egyszer csak eljön. Nem vártam, nem…

Ott csap tarkón egy vers, ahol a legkevésbé várnánk. Dolgozom épp, afféle nem túl üdítő délelőtt. Kedvetlen mindenki. Ülök egy ágy szélén, köröket rajzolok hideg, gyűrött kézre. Csigavonal lesz belőle, aztán selyemsujtás. Nem ébred fel rá. Simogatom tovább. Kár, hogy nem voltam itt előbb. Felzavar, majdnem belealudtam a simogatásba. Kár, hogy nem voltam, igen, gyorsan egyetértek. Egyetértésből nem lehet baj. Átlát rajtam, szájszögletében kicsike gúny. Inkább meséljen, miről maradtam le. Verset szavalt a nővérnek, a vers a szenvedélye. Vajon én mit tudok kívülről, soroljam csak. Szabadkozom. Akkor legalább kit szeretek nagyon. Aranyt, mondom, abból se lehet baj, terelek, Kőrös, gyerekkor, ott minden Aranyból volt. Nem tudok kívülről semmit, ezt ugyan…

A pillanatról írni egyszerű. Elkapom, itt van az ujjaim alatt, lenyomom szegényt. Jutazsákba hullnak egyenként. A billentyűk a zsák száján a madzag. Karakterekbe zárom a tegnap sajtos lángosát. Rögzül a kép, kiszínezem, hiába volt fekete-fehér. Hiányzott a sajt alól a fokhagymapép. Bármit érdemes eltenni, hogy aztán elővedd. Gyönyörködjél. Milyen szép volt, vagy mennyire gyötrődtél. A fájdalmat felidézni különös élmény. Gyűlnek, ahogy tányér szélén a főtt borsszem. Vagy kifliről ledörzsölt sószemek. Nem a sóból indult, mégis arra futott ki. Az én pillanatom hűvös, távoli. Jökla talpa fekete. Cipő nélkül járkál a hegyen. Combját minden lépésnél piszkálja valami. Mindig ugyanott sérti fel. Sántít tőle, mélyen belevág, ha túl nagyot lép. Igazít a…

Ágónak. Négy fiúnak. Hét évenként megváltozunk nyilván. Huszonnyolc nappal több, mint hét éve, hogy ebbe a pár sorba egy köszöntéshez csokit csomagoltam. Eltettem mélyre, akkor személyes volt, később idejétmúlt. Most előszedem mégis, mert hirtelen pont ugyanúgy lett érvényes. Sokkal inkább fontos. Egy ötvenéves barát. Himnusz, dal, akármi Tegnap este egy órán át írtunk fiammal distichont, csapkodott, és én is majdnem őt, azt akarta írni, Marseilles, hozzá foci, nem stimmelt a hosszú-rövid. Végül összejött. Nem hagyom magam verslábaknak, hogy rúgjanak. Átpasszírozni gondolatokat, minek? Nem keresgélek, nem mondom ki hangosan, minél szebb, szabályos legyek. Ért, ez így túl rövid, szótagolni sem lehet, hogy jobban értsd, ért. Ismételni fogom, egész mondatot csinálok belőle,…