Országom felét egy üres vasárnapért

Nem csinálok belőle ügyet, mikor olvasom az ÉS-t, néha megvan az csütörtök is, most viszont hétvégén velem volt, kellett összeomlás ellen. Kicsit sok született, kicsit sok gyerekünk, egészen súlyos tud lenni másoknak békés vasárnapokon, hogy a Hengermalomtól Budakalászig ötször szeljük keresztül a várost. Cserkésztelepen rotyog a kolbászunk, ezalatt leadjuk az egyiket, amikor már leadtunk kettőt születésnapra, ahonnan viszont elhozta őket valaki, nem ugyanaz, aki vigyázott rájuk kezdésig, miután mi odavittük, és mentünk focimeccsre, ahonnan nem illik elkésni, de még kellett húsz perc a tésztának. Nem volt itthon tojás, viszont találtam egy receptet nélküle, miszerint vasárnap reggel megkívánsz egy kis édességet, nincs otthon tojás, és kedved sincs leugrani a boltba, nem volt kedvem, sütni se, de azt is illett, volt viszont darált mogyoró, kókusz, húsvéti nyúl, príma lett a süti. Még nem hűlt ki, a kocsiban vágódeszkát kellett alátenni, talpéllel tartani a tepsit, hogy le ne csússzon, megpuhult kicsit a cipőm. Amikor a Vasút soron elfogyott a házszám, és nem volt se domb, se földút, ahogy írták, cserkésztábor pláne nem volt, fölolvastam Bozsikot, mondom, ez mentett meg, lenyelem a mai adag gyógyszert, földugom a seggembe a kúpot, oszt lefekszek aludni az új nabokovommal, adomány, hogy a művészet igencsak helyi érzéstelenítésével éljek. Aztán amikor Nimród, miután akikkel eljött, közülük az egyik gyerek bágyadtan lógatta magát, a másik meg hányt a sarkon, míg ő kiszállt, tárgyilagosan, de lassan forrósodó homlokkal azt mondta, hogy ha ilyen nőt látnék a boltban, mint te, megvenném. Adnék neki 2500 Ft-ot, és már meg is van a feleségem, akkor azért úgy gondoltam, elkelne ilyenből még jó pár itthon.