ritaritmia

Kaptam három napot. Születésnap, együttlét, szüleim, testvér. Elsőre nem arra figyeltem, eszembe se jutott a legendás helyem, a közelében leszek megint. Történetesen pontosan ott, ahol nyáron futni kezdtem. Tudod, a mező, ahol mindenki mosolyog, úgy üdvözöl. Hiába nem látott még sose, töretlen nevet és nevet és kíván szép jó reggelt. Csak az évszak más, akkor július volt, most meg alighogy tavasz. Örültem persze, egy találkozás önmagában ok az örülésre, ha régóta vágysz rá. A külön ajándék, hogy pont akkor járhatom végig újra az ösvényt, amikor a legtöbbet számít. Amikor nem egy szimpla séta vagy futás, hanem csúcspillanat, egy megjelenés elemi élménye tér vissza. Amikor összeérnek a dolgok, egyensúlyba kerül a…

Egy kiállításon találkoztam vele először. Ha vele nem is, a fényképeivel. Képeken át mégis vele, egészen meghitt találkozás volt. Onnantól fogva őrzöm, előveszem néha. A cikkel, amit róla írtam, nem zárulhat le. Biztos voltam, lesz még nekünk dolgunk egymással. Akkor így meséltem el, mi történt velem a bérházba rejtett galériában. Visszapillantó tükörterem „Tükrébe ásít, Tekintsd a bácsit Csak jelenésnek.” /Kemény István: Visszapillantó tükörterem/ Jó, ha valahova nehéz bejutni. Van benne izgalom, kihívás, hogy sikerül-e. Dél van, harangoznak a Horánszkyban, vagy innen nem túl messze. Feketére lakkozott cirádás vasrács igazi kulcslyukkal, nem csak olyan semmi-kis kapu, amit simán kipöccintesz. Ehhez ész kell, ügyesség, fondorlat, hogy a túloldalán legyél. Persze zsebben a…

Kiterveltem előre, megvárom, míg majd nem hiszem el. El se hiszem, hogy jártam ott. Mikor már annyira messzivé válik, mint igazából sincs olyan messze. Akkor majd előszedem. Apránként idézem fel. Nem hiszem el jobban, mint előtte, hiába megannyi bizonyíték. Ajánlották nekem egyszer Roland Barthes-t, végigolvasom a Világoskamrát. Kíváncsi voltam, mit gondol, hogy viszonyulhatunk egymáshoz, a fotóim és én. Nem lett más tőle az album, a sorrend nem változott, és ha újra csinálnám a képeket, se csinálnám másként, azt viszont megláttam, mit jelenthetnek egy idegennek. Nem akarok korpusz-t összeállítani, csak néhány meghatározott kép (corps) érdekel, írja Barthes, és írom én. Ahogy a lényeget tekintve is egyetértünk, a feltámadás vonatkozásában pedig van…

Mottó: „Most, fogok Hallgatni – még ma néma lenni” /Katona József: Bánk bán/ Az arc fehér. A ruházat fekete, 18. századi zselléröltözet. Kizárólag a hossza utal a szereplők rangjára. Peturt és Tiborcot az elején nehéz megkülönböztetni. Tiborc könnyítésképpen hajt a nadrágszárán. Innentől kilátszik a térde. Mindegyikőjükön puhaszárú csizma. A nőkön rókás asszonymente sötét zsinórral. Négy régi keserves a tér négy szögletében. Biberach megköti a lovát. Bánk saját mellére tűz egy pipacsot, kit virágot rózsája adott. Megjelenik a piros. Tiborc messze néz, túl a feketére festett diófán, aj, meg kell a búzának érni, ez van a szemében. Kék nefelejcs hajlik Melinda vállára. Mindenféle hazák keverednek össze, csúsznak egymás elé, Mikhál elszomorodva…