ritaritmia

Egyszer elmondom az összes országomat. Most csak a svédek jönnek úgy, hogy nem is én mondom el őket. Szeles Judit visz végig angyalgyökértől az erdőszagig, főtt halgombóctól a csempészvodkáig, Uppsalától a mosókonyháig, újra átélni könnyű vele Svédországot. Ha voltál ott már, vagy hogyha nem, tudni fogod, miről beszél. Pontos és szenvtelen, annyira, hogy épp jól essen, és néha nevetni kell. Muszáj nevetni, és hiába alkoholisták, gombászok és kőszívűek, vágyni kezd az ember vissza arra a túl sötét, túl világos helyre, ahol svéd a kurd kebab svéd a jugoszláv hajógyári munkás svéd az orosz prostituált svéd a görög orvos svéd a franciakrémes a svédek (…) hallgatnak, mint a sült hal időnként…

Én vadászbálba csak a halért megyek. Be van ígérve ugyanis, ahogy évről évre, az mindenképp lesz. Ebben az összefüggésben az őzpecsenye mellékes, érdektelen a dámpörkölt, a szarvasragu, az erdei gomba dacára, indifferens. Az ember szeme előtt már délben ott lebeg búzasárga bundácskában, omlós kis testével, habfehér félkörök ölelésében. Nagy hával, Hal. Édes és savanyú egyszerre, mint ez a rongy élet. A rákészülés megvan, délután egy alvás, hosszú, lágy esésű ruha, homlokba nyalt huncutka, aztán start a vadászmezők tövébe, falunak szélibe, szép lambériás vendéglátóegységbe. Kiérdemesültünk közvetlen a porond mellett, korlát mögött a díszasztalra. Meg vagyunk becsülve, mitől megittasodva csapunk az első rundba. Az itallap bugyiba húzott ánégyes, rajta név, magáénak ki…

Nyolc a középső fiam szerencseszáma. A nyolccal eddig nem volt szerencsém. Nem vagyunk egy hullámhosszon számok terén. De most, hogy áprilistól egy egész éven át lesz hozzá közöm, kénytelen leszek vele megbarátkozni. Megszelídítem a nyolcast. A legszebb szám, önmagába fordul, benne van a végtelen. Abban pedig a sansz, hogy bármi megtörténjen. Vendégségben voltam a napokban, születésnapot ünnepeltünk épp, negyvenöt, hozzá számolatlanul virág. Volt még baconba tekert csirkemáj, rokfortkrém, gluténmentes házi túrótorta. Halomra megpakolt asztal mellett kenem a frissensült kenyérkét, sztenderd tavaszillat csap meg. Jázmin, nekem a bánat illata. A napé, amikor utoljára simítottam végig ritkás ősz-szőke haján. Nyolc éve volt pontosan, a nyolcban nincs más, csak hiány. Már hétféleképp emlékeztem…

Egy régi versemben feltűnik a lány. Pont úgy néz, mint élőben. Az élő ezúttal azt jelenti, ahogy a fényképen. Épül egy kiállítás. Bejutok a kulisszák mögé. A kendős arc nem fér el egy National Geographic borítón. Állok előtte, néz rám, nagyobb, mint én. Nitro Szűk nadrágban alig bírtam mászni, arról nem volt szó, hogy az ösvénynek vége, és előttünk egy fal lesz, függőleges szikla, elszórva pár kékvirágos inda, nem kell új utat keresni, ennek vágjunk neki. Kezemről lenyalom vért, az ágat elengedem, nincs helyette másik, hogy elérjelek, még tíz centi, muszáj jobb lábról balra váltani, mészkő porlik, föld pereg, csúsznak a levelek, a profiknak ezért a játékért éri meg. Mozdulat…