S amint fenn repült, szarta a tüzet

„Ajan vót, mint egy tüzes nyamtatórúd,
s amint fenn repült, szarta a tüzet.”

Horváth István: Magyarózdi toronyalja

” (…) A kéményen át érkezik nagy sebesen, a szomszédok éppen tévét néznek, így marad észrevétlen. Kígyófejével egyenesen a lány lába közé furakszik, fényfarkával csapkod, hogy minél beljebb jusson. Emese nyögdécsel, nincs eszénél, Andrást látja, amikor lenéz a hasa irányába. Az úristent szólítgatja, az anyját, holt apját is hívja, annyira boldog, meg akarja osztani a gyönyörűséget, legbelül, puha, nedves húsában omlik szét a csóva. A lüdérc röhög, mindig eltalálja, kit érdemes meglátogatni, hát most érdemes volt. A bűzt, amit magával hozott föld alá túrt gödörtanyájából, Emese nem érzi, az agyagszagú lehelet álmába olvad, Tisza-parton sétál mezítláb. (…)”

/Vécsei Rita Andrea: Zöld gerincen arany cirkalom/
A teljes szöveg itt olvasható