Stangli, pofézni, kompót

Mamika rejtegette. Hajszálvékonyra nyújtott vajastészta, közepén egy csíkban dióhab, szivarformán feltekerve, vaníliás porcukorba forgatva még langyosan. Gyöngéden kell hozzáérni, különben beroppan az ujjad alatt, annyira vékony. Pofézni. Nem beszéltünk csúnyán. Sárga műanyag madzag, bolyhossá szálazódott madzagon alumíniumcsengő, a hangjára rontottunk be a kulcslyuktól. Nem tudott ennyi idő alatt senki eltűnni az ajtón túlról. A gyertya csöpögött, a földön csomagolópapír a parketta miatt, felgyulladt karácsonyfákat emlegettek, a csillagszórónak csillagszórószaga volt, a papírjászolkában angyalhaj. Igazi hajnak hittem, szőke hajszálakból gubanc. A stanglit megtaláltuk, amíg várni kellett, nem nagyon voltunk éhesek, a sült tyúk szaftját ettük le krumplipüréről hozzá jó sok birsalmakompótot. Nekem a holdrakéta kellett volna, de nem kaptam kölcsön egy kicsit se. Egy meglökésnyit se, a hegyét se nyomhattam be legalább. Mamika ilyenkor hozta a poféznit, figyelte, hogy ki mennyit vesz.