Általános

Süvíts te szél. Zúgassad fejemben tellúrékemet.

Már az infótól elalélok, hogy jön. Jön az édes Szorokin fiú és az ő tellúrja. Akkor még nem tudom pontosan mi az, de biztos vagyok benne, ki fog ütni rendesen. Nem lövök mellé, kiütött, nem úgy, mint reméltem. Borítón a neonnarancs-fekete kombó a Jegek után az otthonosság érzésével tölt el, és a kirillica külön jót tesz neki. Semmi kec-mec és tétova, hanyatt dobom magam Tellúriába.

Csak a fenyőfákon figyelő őröket hallani, amint madárfüttyel jeleznek egymásnak a sötétben. 43.

A hajában felbolydultak a marmolonbogarak. 58.

Egyszerre hullahoppozom mind az öt vaginagyűrűmmel. 80.

Félelmei teremtik meg az igazi értelmiségit. 81.

Mélyen tisztelt Roman Sztyepanovics, kémiai folyamatokat még senki sem tudott hatályon kívül helyezni. 149.

Mondja, kedves barátom, a Stréber véletlenül nem zsidó családnév? 163.

Nyeringetnek, pupillájuk, mint a feketeribiszke, csikorgatják morzsányi kis fogaikat a gazdára. 184.

A megvalósulás lehetőségétől haldoklik! A fantasztikus lehetőségtől haldoklik, hogy egy pillanatra elveszítheti önmagát! 239.

Utálom gyerekkorom óta az oválist; ám gyilkolnom gyerekkorom óta normális. 240.

Jelölő és jelölt közt valójában nemcsak a konvenció, hanem részben az ontológiai elbaszottság szándéka is tátong. 245.

Platónnal nem igazán találták a hangot, helyette hosszan és izgatón csókolóztak, egyszerűen elállt a lélegzete a gyönyörtől. 330.

Bárhol elkezdhető szöveg, ne akard magadévá tenni, úgyse megy. Viszont érdemes arra figyelni, ami a lényeg. Soha nem szabad sem olyasmit leigázni, sem uralkodni akarni olyasmi fölött, amit nem értünk. Bizony. Vannak helyek, ahol a Tellúriát ingyen kéne osztani.

Kritikám teljes szövege Zsebében hordja Oroszországot címmel itt olvasható.

One Comment

Leave a Reply

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.