Tegnap Luke és Jon-t olvastam, R. Williams, közben a festőn gondolkodtam. Vajon hogy megy ez nála, van-e Luke-ban, a tizenhárom éves srácban, és benne valami közös. Általában, éreznek-e mind valami hasonlót a festők vagy a nem-festők, akik magukat nem nevezik néven, csak sárgát, bordót, kéket kennek szépen egymásra. Akkor, amikor jó nekik. Inkább, amikor kegyetlen rossz. „A festés segített. (…) Mióta Duerdale-be költöztünk, nemigen csináltam mást, mint festettem. Mostanában következetesebbé is váltam, és gyakrabban fordult elő, hogy a festmények úgy fejlődtek, ahogyan akartam. Időnként úgy éreztem, mintha tökéletesen uralnám az árnyalást, az árnyékolást és a vonalvezetést. És ez jó érzéssel töltött el. Amikor jól megy, az egyszerre erőteljes és megnyugtató…

Volt a bemutatón egy lány, kedves, szőke, régóta szeretem. Ő volt a legszebb meglepetésem, föl se merült, hogy ott lesz. Nem beszéltünk mi sose arról, versek, könyv,  satöbbi velem hogy esnek meg. Volt helyette sok minden más valódi téma, például anyáink miatt éppen bőgünk-e vagy csak azért se, gyerekünk hogy vert át megint, meg a férjeink. A férjek a leggyümölcsözőbb topik. Nem elég, hogy ott volt, nem fért fel, mégis kibekkelt, megölelgetett, a piros ruhád, dicsért és a Szimpláig elkísért. Hanem kevéssel azután, valamikor éjjel. Írt, hogy már olvassa, el se hiszem, zavarba jövök, ír megint, hogy ez mennyire tetszik, még nagyobb zavar, hagyja már abba, késő van, aludna már…

S.M.-nak Legszívesebben most arról olvasnék egy kibírhatatlanul vastag könyvet, hogy a csaj szerelmes lesz. Nem kommersz sztorit ambiciózus, hiperfitt harmincassal, de nem is a szív hídjait, ahol a főszereplő bájosan barázdált arcú alig múlt hetven. Egy jófajta fásult, fáradt, negyven jócskán pluszos nő, az kell ide. Aki mostanában túl fényes délelőttökön nekiáll kekeckedni a halállal. Aki pont olyan, mint én. Beszól neki, aztán rögtön számon kéri Istent, hogy hagyhat magára élete leghúzósabb időszakában egy srácot. Az apját hogy veheti el. Csinálhatta volna kicsit korrektebbül. Nem lehet efölött csak úgy elmenni, igen, drága Isten, most valami nagyon félresikerült. Muszáj ellene olvasni. Olvasni rongy, átlagos szerelmet. Ne legyen más, mint egy fejvesztett…

Csupa ajándék az élet. Dobja mostanában a gép a sok jóérzést, dobja egymás után. Amire számítottam, vártam, persze hogy boldogság. De amelyik egyszer csak van, a semmiből eléd pottyan, azt úgy hívják, csoda. Soha nem történt még velem hasonló. Hogy kimondok valamit, azt mondom, szeretném, nekem bárhogyan jó lenne, és azt válaszolják nekem, hogy tessék. A tied. Írj postacímet, és megy. És másnap itt van, benn a nappalimban az, amire rákívánkoztam. Egyszerűen mesés. Föl is merült bennem, próbálkozni kéne lopva, titokban, kívánni még ezt-azt, hátha most van szezonja a beteljesülésnek. Nem bírtam ki estig, ahogy terveztem, majd akkor előveszem, szépen, magamban, szabadon engedem, hagy tomboljon végre a női princípium, vegyen…