Rólam | ritaritmia

Rólam

Vécsei Rita Andrea (1968), költő, író, gyógypedagógus. A JATE-n végzett, Budapesten él. Irodalmi folyóiratokban és művészeti portálokon publikál

Nagykőrösön születtem 1968-ban. Minden Arany János volt körülöttem, iskola, művház, könyvtár, múzeum. Utáltam Arany Jánost, később már nem. Az egyetem Szeged, mert a nagyapám, az apám — vittem a férfiági hagyományt. József Attila, azzal nem volt baj, csak a karral, de bennragadtam. Lettem bíró, büntető, elment vele pár év megfelelni, kiválóan. Tudok elítélni rablásban, sejtem, mennyire volt erőszakos, amikor közösült, tudom, hány óra alatt bomlik le milyen alkohol, ha éppen hurkát vacsorázik, kiszámolni, merről jött és a sebességét, amikor nincs féknyom, de ott a cipő, amott a sapka és a fényszóró darabja, még azt is, a légtérben miként lehet veszélyesen megközelíteni egymást. Fontos dolgok. Inkább vonalas füzetbe mosolygóst pecsételek. És írok, verset, prózát, cikket. Itt meg blogszerűséget.

Magáról beszél, most E/3-ban, ez nem vers, ez bemutatkozás. Meg kellene mondania, ki ő. Egy félútonlévő, mellékesen a vágányok között. Szeret ott sétálni, kicsit veszélyes, kicsit unalmas, pont jó. A gyerekeinek nem ajánlaná. Elképzelni, milyenek a vasak, az olajszagú talpfák, a kövek, az legyen elég. Ha verset ír, nincsenek rímek, ha novellát, elvétve igen. Rózsaszín helyett más szavakat használ. Ki tudja mondani, hogy szívvirág, pedig az közel piros. Mások szövegeit délutáni kockás plédként kívánja, lehet ellazulni alatta, nem látni magát, ha nem akarja, ha meg nyüszíteni kell, azon is tompít a monoton minta. Néha kedve van “semmi jó nincs a hóesésben” dolgokról fecsegni. Most például elmesélné, mi köze a kristálycukros kenyérnek hajnal három felé a Zemplénben ahhoz, hogy nem lett katona. Meg hogy került végül helyére kisgyerekekkel a szántódi táborba.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.