Havonkénti archívum: 2014 április
Főállású slow
Érthetetlen korlátozások. Végigfutó lécek mindkét oldalon. Az útépítők derűsek. A léceket piros, sárga bóják szabdalják. Nehéz autót irányítani szűk, autónyi széles nyomtávon. Onnan tudom meg, véget ért az út, hogy fehér sisakos férfi áll előttem. Integet, ki kell szállni, és nevet, mintha tetszenék neki. Mellette a szakadék eddig nem tűnt fel. Az autó marad, ne […]
Szelfi és lapu
Előbb utóbb mindig behúzom magam a csőbe. Arcoskodok, hogy így meg úgy kimaradok én ebből, aztán valahogy mégis úgy alakul, hogy beállok a sorba szépen. Viszont szegény anyut sajnálom, dugába dől az a sok tanítás, hogy más legyél, azt se túlságosan, semmi szélsőség. Ilyenkor az itthoni konzervmondatok is súlytalanul lebegnek, attól még hogy Z. kap, […]
és testem végül
Aludni akartam. Semmiképp szálló csontporba nézni. Röpködő poénokba hallgatni. Az a tiszta sor, ha műtő, snitt, kórterem. Pont a snittet kell átugrani. Úgy nézett ki, hogy majd a maraton. A kettő között lazulás, elkényeztetődés, Teletál. Klassz, még csak főznöm se kell. Zselés jégakku bokától combig, amikor kint meg madárcsicsergés. Visszanézek: az azért valamit jelentett. Költészet […]
Rágyúrok a maratonra
Tíz voltam, amikor először táviratot kaptam. Nyár volt, nem kellett más, trikó, rövidnadrág, papucs. A kisajtóhoz nem volt kulcsom, ha jött valaki, a nagykapun engedtem be. Azt mondta, amikor kérdeztem, ki az, a táviratos. Futottam hátra a kerítéshez. Csak később lett mindenki gyanús, miután egy férfi azt válaszolta, Mikulás. Annak nem mertem kinyitni. Ordibáltunk a […]