Kiterveltem előre, megvárom, míg majd nem hiszem el. El se hiszem, hogy jártam ott. Mikor már annyira messzivé válik, mint igazából sincs olyan messze. Akkor majd előszedem. Apránként idézem fel. Nem hiszem el jobban, mint előtte, hiába megannyi bizonyíték. Ajánlották nekem egyszer Roland Barthes-t, végigolvasom a Világoskamrát. Kíváncsi voltam, mit gondol, hogy viszonyulhatunk egymáshoz, a fotóim és én. Nem lett más tőle az album, a sorrend nem változott, és ha újra csinálnám a képeket, se csinálnám másként, azt viszont megláttam, mit jelenthetnek egy idegennek. Nem akarok korpusz-t összeállítani, csak néhány meghatározott kép (corps) érdekel, írja Barthes, és írom én. Ahogy a lényeget tekintve is egyetértünk, a feltámadás vonatkozásában pedig van…

Mottó: „Most, fogok Hallgatni – még ma néma lenni” /Katona József: Bánk bán/ Az arc fehér. A ruházat fekete, 18. századi zselléröltözet. Kizárólag a hossza utal a szereplők rangjára. Peturt és Tiborcot az elején nehéz megkülönböztetni. Tiborc könnyítésképpen hajt a nadrágszárán. Innentől kilátszik a térde. Mindegyikőjükön puhaszárú csizma. A nőkön rókás asszonymente sötét zsinórral. Négy régi keserves a tér négy szögletében. Biberach megköti a lovát. Bánk saját mellére tűz egy pipacsot, kit virágot rózsája adott. Megjelenik a piros. Tiborc messze néz, túl a feketére festett diófán, aj, meg kell a búzának érni, ez van a szemében. Kék nefelejcs hajlik Melinda vállára. Mindenféle hazák keverednek össze, csúsznak egymás elé, Mikhál elszomorodva…

Egyszer elmondom az összes országomat. Most csak a svédek jönnek úgy, hogy nem is én mondom el őket. Szeles Judit visz végig angyalgyökértől az erdőszagig, főtt halgombóctól a csempészvodkáig, Uppsalától a mosókonyháig, újra átélni könnyű vele Svédországot. Ha voltál ott már, vagy hogyha nem, tudni fogod, miről beszél. Pontos és szenvtelen, annyira, hogy épp jól essen, és néha nevetni kell. Muszáj nevetni, és hiába alkoholisták, gombászok és kőszívűek, vágyni kezd az ember vissza arra a túl sötét, túl világos helyre, ahol svéd a kurd kebab svéd a jugoszláv hajógyári munkás svéd az orosz prostituált svéd a görög orvos svéd a franciakrémes a svédek (…) hallgatnak, mint a sült hal időnként…

Én vadászbálba csak a halért megyek. Be van ígérve ugyanis, ahogy évről évre, az mindenképp lesz. Ebben az összefüggésben az őzpecsenye mellékes, érdektelen a dámpörkölt, a szarvasragu, az erdei gomba dacára, indifferens. Az ember szeme előtt már délben ott lebeg búzasárga bundácskában, omlós kis testével, habfehér félkörök ölelésében. Nagy hával, Hal. Édes és savanyú egyszerre, mint ez a rongy élet. A rákészülés megvan, délután egy alvás, hosszú, lágy esésű ruha, homlokba nyalt huncutka, aztán start a vadászmezők tövébe, falunak szélibe, szép lambériás vendéglátóegységbe. Kiérdemesültünk közvetlen a porond mellett, korlát mögött a díszasztalra. Meg vagyunk becsülve, mitől megittasodva csapunk az első rundba. Az itallap bugyiba húzott ánégyes, rajta név, magáénak ki…