december | 2015 | ritaritmia

Havonkénti archívum: 2015 december

Karácsonymanó-invázió

Felnőttek. Ha fel nem is egészen, de átformálódtak rendesen, mióta egy felkérésre rajzoltak, írtak, modellt feküdtek. És a lényeg: filmet készítettek. Itt szemüveg lett, ott nagykorúság, emitt zene árad, amott német deklináció, változnak. Közben meg marad mind ugyanolyan, mint amikor tolták fel a Múmint a hegyre, és közben azt kiabálták, hogy én nem fogok semmit [...]


Itt szólhat hozzá

A fotel

Nagyapám pecsétgyűrűjén kék volt a kő. Nagy lombú fával a közepén, családi címer, talán kőris, de lehet, összekeverem Kőrös címerével. Az a kék olyan volt, mint az ég és a tenger egyszerre, benne volt minden, az összes kék. Tudtam, sose lesz az enyém. A gyűrűt fiúk öröklik. Unokaöcsém a legöregebb fiú, így az övé lett, [...]


1 hozzászólás

Csokiblues – Irigyek dala

Nem hagyhatjuk. Nem engedhetjük a közelünkbe. Vihíííj-vihujjj, riadó, riadó. Veszélyben vannak a drága kicsik. Kicsike kincseink. Muszáj felvennünk a harcot, meg kell védeni őket. Összefogás kell kérem szépen. Olyan időzónába léptünk, ahol résen kell lennünk. Többfelől várható támadás. Vihíííj-vihujjj, riadó, riadó. Kell, kell, muszáj. Pajzsot tartani. Visszaverni. Ütni-vágni kell az ellenséget. Méreg. Mé-reg. M-É-R-E-G. Felkiáltójel. [...]


1 hozzászólás

Kicsavarodom

Menekülőre fogtam. Kihátráltam, amint találtam hozzá indokot. Muszáj volt legitimálni a gyávaságomat. Nagy svunggal vágtam pedig bele, tessék, vágjanak csak belém ahányszor akarnak. Már akkor falsul hangzott, mikor arról volt szó, térdek tájékán elmolyolnak rajtam, hátha jobb lesz. Hagytam magam elszédíteni, előttem a habkönnyű, fájdalommentes élet. Ahogy a bevonulás sunyin közeledett, lett egyre gyanúsabb ez [...]


Itt szólhat hozzá