Havonkénti archívum: 2016 november
Az én embereim
Ágónak. Négy fiúnak. Hét évenként megváltozunk nyilván. Huszonnyolc nappal több, mint hét éve, hogy ebbe a pár sorba egy köszöntéshez csokit csomagoltam. Eltettem mélyre, akkor személyes volt, később idejétmúlt. Most előszedem mégis, mert hirtelen pont ugyanúgy lett érvényes. Sokkal inkább fontos. Egy ötvenéves barát. Himnusz, dal, akármi Tegnap este egy órán át írtunk fiammal distichont, […]
Néhai Bárány
Néhai Bárány szerint a szelídség a legnagyobb erő. Oroszlánhoz méri magát, pedig bárány. Ma egy döglődő, vergődő sirály képébe bújik. A sirály nem érzi jól magát. Nem nevet, ahogy elsőre hinnéd. Fulladozik talán. Totyog a mohazöld gyepen. Mögötte Kent-parti sziklák. Csatlakozom hozzá. Vijjogni még egy utolsót. Aztán elhúzni egészen Doverig. Volt ő úgy, hogy az […]
Mocsok
Benne akartam maradni. Továbbélni a csúszós utcákon, járni a már ismerős házak lépcsőházait. Öreglányoktól elfogadni kávét, havat söpörni korareggel. Nem akartam kilépni belőle. Hiába fejeztem be, nem tudtam letenni végleg. Rájártam, mint egy drogos vagy szerelmes, eléggé hasonlók. Fogtam, szagoltam, simogattam. Ha jöttek is utána mások, megőriztem szépnek. És vettem belőle sok mindenkinek. Sőt van […]
Élet-út
Mintha nem velem esett volna meg. Mintha csak úgy, hajnal felé, lett volna egy álmom. Lassan szűrődnek elő a képek. Ettől még lehetne fikció. Van egy fix kiindulópont. Egy éve ilyenkor lett a fiam épp tizennyolc. Innen kell elindulni. Onnan indulok el, hogy ma meg tizenkilenc. Előszedek pár resztli fotót. Bizonyságul, ez nem a képzelet. […]