ritaritmia | vécsei rita andrea

Müller, oder was?

Nem a tejberizsverzió, hanem a bolt. A Müllerben vettem marshmallow-t. Oké, felőlem lehet mályvacukor. Apró, szinte miniatűr marshmallow-szemek. Púderrózsaszín, pasztellsárga és porfehér meg bágyadt moha. Haribo persze.

Nem volt célom vele, csak hogy viszem a gyereknek, a másik Ovomaltine crunchy malátadarabkás csokikrémet kap, Müllerből kell a vásárfia. Magamnak orgonaillatú szappan, mutatom, benne van az egész elmúlt, régi szép abban a kerek orgonaszappanban. Húsvétok, ballagás, kertünkben a hűvös téglafal töve.

Esős a szombat délután, jobb híján eszünk. Felmerül a forró csoki, mint opció, hogy lehetne-e, hát hogyne, és már töröm az Aldis étcsokit a csészékbe. Mikró, lágy és selymesen csillog, plusz tej, tetejére fújós tejszín, és akkor a marshmallow ugrik be, megszórom a habot bőven sárgával, zölddel, hófehérrel.

Olvad bele, tűnnek el egymásban, csokiban a hab, habban cukorszemek, tömény boldogság már csak nézni is, aztán inni van benne bűn, kikanalazni az összesűrült alját merénylet.

Mikor azt mondja a fiam, ez aztán fotóért kiált, illúzióm darabokra hullik, egy inverzfotó veri szanaszét. Jeges csoki a Föld túlfelén. Útközben valahol egy babakék deszkaház, az asztal kopott, és madeleine-illatú a sütemény.

November, párás, meleg koradélután. Egy póló elég, és farmernadrág. Bent hűvösebb van, és olyan bárhol elmehetne szag. A kávé akár el is nyomhatná Új-Zélandot, a deszkafal nem hagyja neki. Beszűrődik rajta keresztül a pára. Meghatottan pislogunk egymásra, hiába vagyunk már a nyolcadik napon.

Ahogy az Április bolondja, úgy volt a két világ, mohón ittuk magunkba. Minden olyan különös és érdekes volt. Néhol még a friss festékszag is érzett. A társalgószobában virág illatozott, és halványkék lámpa égett. Otthon sohasem látott ily ablakokat, ily bútorokat, ily merész, új képeket. Minden csecsebecse egy új élet ismeretlen mámoráról beszélt.

Néha még emlegetjük az aucklandi nőt. Ahogy megtaláltuk őt itthon a neten, ott pedig percre pontosan állt a Waterfront Theatre-rel szemben. Elmesélte az egész életét. Miképp jutott el arrafelé, és mikor, meg hogy szerinte a bush hunting a legjobb móka, vajon miért nem űzi a többi nő. És hogy maradjunk, ha úgy tartja kedvünk, nem azért mondja (mert bevándorlási tanácsadó), de meglátjuk, a legélhetőbb hely, ami egyszerre kedves és szeretnivaló.

Gondolnak rá azóta a férfiak, mi kell lépni ekkorát, lelépni innen, időről időre fölmerül, és csak hergelik egymást, hangosak, aki volt, azért, aki meg nem, pont azért kiabál. Olyankor ideges leszek, nézzétek, az álom volt, ez meg a realitás.

Örülök, hogy nyugton vannak jó ideje már, megül mindegyikük csöndben. Erre jövök én, és miközben csokis tejszínhab-bajszomat nyalom, az csap nyakon, hogy képes vagyok, és ezred másodperc alatt Müllertől Aucklandig jutok. Mi lenne más oka, minthogy a Müller, az maga a csoda.


Itt szólhat hozzá

Meztelen, kifutó

Most éppenhogy március van, boltba kéne mennem, tervbe vettem ezt-azt hétvégére. Pontosabban előállt a teljes menetrend, ma boros-citromos csirkemell, olívás kuszkusz petrezselyemmel, színes saláta, szombat egybesült fokhagymás karaj, paszternák és karamellizált édesburgonya, vasárnap valami főúri vaddisznópörkölt, nem, nem főtt krumpli, hanem galuska. De még csak nem is a jó kis pirított tarhonya, mert azt mondták, nem, hanem galuska. Van pár dolog, aminek híja van, ezért muszáj menni, listámon provance-i fűszer, kömény, porpaprika, mióta nem kapok Kalocsáról házit, illatos volt és édes, a paprikákra képes vagyok simán bedühödni. Van, akinek anélkül is pörkölt a pörkölt, meg lehetne úszni, vannak e téren táborok, én a porpaprikásba tartozom. Listákat csinálok, feltűnően sok a listám. Kimaradt a mangalicazsír. Sör nem kell? De, hozzak egy-kettőt, üveges legyen, Coronita vagy Miller. El kéne indulni, mert aztán rögtön itt a délután. Fogadtunk, tétre ment a bajnokság, kilenc forduló, rablórömi, solo, snapszer, tizennégyes römi, dobble, tízes römi, super5salto, kódfejtő, és jengával fejeztük be. Persze beégtem rendesen, pedig a snapszernél még vezettem. Kellett a tét, tőle azt kértem, menjen el egyedül, és hozzon nekem a Szamosból sütit, ő pedig azt, hogy vigyem el a Bazáruházba a Mester utcába, és bogarászhasson a kacatok között, míg jó esik. Ma délután volt a deadline, így mennem kell. Mennem kéne, nem lesz semmi a húsból, a kuszkusz még csak hagyján. Március egy, tavasz van, az első tavaszi délelőtt, és olyan sötét, mint Egyiptomban. Szeretem, ha sötét, vagyis szeretem olyankor, amikor nem kell menni. Esik, bárgyún kopog a tetőn, csinálok egy kávét. Megvolt a kávé, tejhab, minden, még loptam is a skót shortbread-ből, kizárólagos használatú ajándék, nyilván nem az enyém. A bogáncsformában bízom, védjen csak meg napom viszontagságától, ugyan a korona szebb. Megnézem gyorsan a mozit, bár a múlt héten a Zöld könyv egy darabig mindent visz. Most a Meztelen befutó, jöhet, víg is, meg svájci, lássuk, mire jutunk egymással. Azt mondják, hamisítatlan feelgood-bohózat, amaz meg feelgood road movie volt, feel good, csak ez a lényeg. Utána egy pho, így egyezünk meg. Az eső elállt, kisüt az átkos tavaszi nap, nincs több kifogás, elindulok.


Itt szólhat hozzá

Mindenki, Tandorizz!

A képre véletlen akadtam, miként az is, akitől kaptam. Egy keret nélküli dia, lomtalanításon találta. Nem tudja, ki csinálta, nem is érdekes, mert nekem így, hogy egy ismeretlen találta ismeretlen dia, a legjobb és -szebb, ami csak jöhet. Merthogy egyébként is szép. Az, ahogy néz, ahogy tartja a kezét, az összefont lábak, bor, manósapka.

Tandori nekem pont ilyen, és ilyen is marad örökre. Ha ajándékba kellett egy érzés, tőle vettem. Ha a fiaim idézetért nyúztak, a verseihez vezényeltem őket a polcon. Ha nyüszítettem, hogy elmondjam azt, amit sehogy se lehet, felcsaptam érte a netet.

Öt nap van apám és közötte, most meg csak úgy meghalt egyszerre.

#

(…) megy a dolog, egyhez mindegyre hűen.
Találkozunk, barátaim-a-fűben.

#

(0)

Így – ha lenne ily kör! – mit mondanál
el? Vagy épp némítana e nagyon-,
e még-nem-már-nem-teljes-alkalom?
Azt mondanád: „Én élet és halál

előnyeit – zárba kulcs, kulcsra zár! –
élvezni – s: itt! – egyszerre akarom”?
te magad lennél az örök-talon,
s a zilált lap, mely kézről-kézre jár?

Hogy: „Kettő közül mindig csak az egyik…!”?
Hogy: „Vége már, ha mondható; ha kezdik;
ha akárminek bármije lehet…”

És így tovább… Vagy javíttatásokra
adnád magad így is? el- s visszarontva
mind, ami több nálad s kevés neked?!

#

(…) Hol van az élet. Gyönyörű, amit Szép
Ernő mond, de az élet, mégis
azt hiszem, itt van, ahol vagyunk épp, (…)

#

197712/f

Tudom, valahányszor a csontomat
röntgenezik ezentúl, arra fogok
gondolni, hogy most egy kalapból húzok,
melyben két lap van
… Hogy miért kalap?

A lap a fontos! Csak az a két lap:
élet és halál, mondom most; nem tudok
– nem is akarok! míg vajas pirítóst
vacsorázunk! – pontosabb szavakat.

Lap, kalap, élet, halál, lap, kalap,
vacsora, csont, vajas pirítós, szavak,
ezentúl, valahányszor, fontos, tudom:

szavak csupán. A vajas pirítósom
egyelőre mindennél pontosabb.
Egyelőre, minden, pontos; szavak.

#

Valamint: „Én csak annyit szeretnék, ha a vég nem
a halál lenne, hanem az élet. Az élet pártján vagyok
én is! (Ha, ha, ha.)”


Itt szólhat hozzá

Vág, nem vág

Azt mondom, vágjon csak bátran. Szembeszáll velem, nem, bátran biztosan nem. Jól teszi. Semmiből nem lehet valamit csinálni.

Haj marad annyi, amennyi. Nem mondom, hogy hazavág az info annál is inkább, mert a fickó elévág annak, hogy tönkrevágja a nem túl izmos önbecsülést bennem. Annyit csinál, hogy elővág, de ígéri, egyszer majd meglesz az a sok is, amire most annyira vágyom. Hiszek neki, és várok.

Várni egyébként annyira jó tud lenni, ha várni érdemes dolgot várok. Ez viszont ritkán vág egybe, így csak vársz csomószor a nem tudod mire. Azt hiszed, ha rávágod rögtön, igen, ez az, amire igazán érdemes, majd még úgy is lesz. Hát nem, és akkor nézel zavaros fejjel. Agyonvág könnyen egy nem.

Végigvágod magad az ágyon, elsőre azt veszed elő, aki átvágott, aztán egészen odáig jutsz, hogy ketté van vágva az élet. Lánykorodban ilyenkor jönnek a fényképek, vagdosni kezded, belevágsz, idevágsz meg oda, de többnyire úgyis arra fut ki, hogy levágd róla, és akkor megnyugszol kicsit.

Később már nem elég egy fényképen bosszút állni. Miután alád vágtak párszor, bevágtad a leckét, hogy bosszúval, édesem, ugyan. Nem mész semmire. Hátravágod a hullámos, szép, hosszú hajad, és hagyod a szélnek, és csak neki, hogy szembevágjon.

Levezetésképpen megvágod a krumplit, mellévágod a húst szeletbe, összevágod kockára a gyömbért, televágod a fazekat mindennel, mielőtt szétvágsz valakin, aki kedvesen ott áll melletted. Vagy előszeded a várni jó esetet, és nem emlékszel még csak véletlen se arra, amire várni jó volt, aztán meg nem.

Találunk magunknak várni valót. Előjött a ma már egyre inkább ismeretlen sztori, hogy anno a seregben. Nekivágunk hát a centinek. Félbe kellett vágni pluszban egy másikat, nem is félbe, hatodba, hogy meglegyen a százhetvenöt. Van, hogy félreváguk, hiába mondtuk, hogy sorba vágjad. Olyankor egy napot kihagyunk vagy talán kettőt, ha túlvágtunk nagyon.

Néha meg az merül fel, keresztülvág rajtad, mint egy halványkék villanás, és elkezded várni, hogy hátha sikerül a rendszert helyrevágni, még inkább újravágni, mert egy új rendszer kéne, és akkor, pontosan akkor mondjuk valami közbevág neki, lelkiismeret, felismerés, nevezzük bárhogy, és széjjelvágja, miszlikbe az addig működött rendszert, hogy mindig te vagy a hülye.

Felvág, visszavágok, odavág, hozzávágom, utánam vágja. Közbevágok: elvágni végleg minek. Jóvá kéne vágni, még ha nem is létezik olyan.


Itt szólhat hozzá

http://ritaritmia.net

3

94.199.178.60