ritaritmia | vécsei rita andrea

Szivárványszínesen

Citromsárgába öltözött pár napra nekem a világ. A sárga nem divat manapság, nézd meg, sehol egy jóérzésű fal, egy laza kis blúz, de még plédet se találtam legutóbb ilyet. Az áthallás miatt meg jobb, ha nárcisz-sárgának hívom, a citrusfélékkel nem árt, ha vigyáz az ember.

Volt nettó két napom ott, ahol a csatornán túl épp idegméreg dúl. Nem törődtünk vele, vagyis csak annyiban, hogy apokaliptikus víziókat versenyeztettünk esténként. A testvéremmel, akiért mentem. És a gyerekekért. Unokahúgom olyasmivel köszöntött, elgyengültem tőle egészen. Nem vagyok szokva pillangós-haboshoz körülöttem annyi sok fiútól.

Rosszul mondom, tőlük is sírtam, nevettem, fél asztalnyi szívet raktak makaronból. Meg a kis borítékaiktól, na, attól muszáj volt zokogni, hogy 50 évesen Colin Firth épp A király beszédét forgatta, hogy veled lehet a legjobban sétálni és hogy téged mindig szeretlek még ha nem is úgy látszik.

A sárga rózsaszínbe vált, mikor pedig anyám, apám ölelget körül. Porcelán szépségű csokrukból egy szál bőrönd-szítta fehér virág tért velünk haza. Mikor landoltunk, néhányan még éppen szavaztak, maradtam, amiben voltam: eufória és ünnep. Aztán hirtelen vége lett.

Furcsa volt a hétfő, labilis és üres. Várni eztán vajon mire is lehet. Talán majd a még egyszer ötvenre, mikor hét nap s hét éjjel megint bálvány leszek. El se hiszed, másnap reggel bekövetkezett.

Kis elsősöm óra előtt megáll előttem. Rám néz, föl, egészen, lenne egy kérése, teljesíteném-e. Feltétel nélkül mentem bele. Vegyem le a szemüvegem, mert látni szeretné a szemem. Leültem, hogy lásson, néztem rá vaksin. Próbáltam elsimítani a ráncokat, ne okozzak túl nagy csalódást.

Sokáig tanulmányozott. Szép a színe. Az, hogy szürke és kék egyszerre. Közelebb hajol, szuszog. Nicsak, ott a közepén mintha valami arany pöttyöket is látnék. Csak áll tovább, nem mozdul, néz, és azt mondja, neked tényleg gyönyörű a szemed.


Itt szólhat hozzá

Tizenhatos számrendszerben 32

Az 50 Harshad-szám. Az adott számrendszerben osztható saját számjegyei összegével. A Harshad-számokat D. R. Kaprekar definiálta. A „harshad” szó a szanszkrit harṣa szóból származik, és „nagy vidámság”, „nagy öröm” a jelentése.

Ez tényleg ennyi, nem más, vegytiszta vidámság. Vártam anno a harmincnál, hátha jön egy kis mélabú. Aztán a negyven is feladta a leckét, de túljártam az eszén. Most itt ez a gyönyörű ötven, és úgy örülök neki, mint egy nyeretlen húszéves.

Merthogy annyira jól néz ki. Klassz benne az ötös, a nullával meg minden téren barátságban vagyok. Ünnepi az egész, a világ pénzéért nem cserélném le, mondjuk harminckettőre, inkább masírozok előre. Leginkább persze azért, mert bedőltem egy dánnak, aki boldogságot kutat, és elhittem neki, hogy az ember hatvanévesen lesz csak igazán boldog.


Itt szólhat hozzá

Bárányérme, zöldfűszer és Vichy-karotta

Máskor miért nem. Kérdezem ilyenkor mindig, vissza-visszatérve, ahogy karácsonykor a bejglit. Vajon miért nem csinálok máskor. Egy szimpla hétköznap délután. Ki lehetne terjeszteni vele, ünnep így lehetne bármikor. Nem azt mondom ezzel, hogy bagatellé tegyük.

Mert nem csak arról van szó, hogy kereszt meg feltámadás, pláne nem arról, hogy sok-sok lila Milkanyulacska. Bárány, kalács, sonka, bor, most erről beszélek, melléje újhagyma, retek, cukros levű torma. Sokszor van, hogy így gondolok rájuk, egyben. Megtehetném, hogy összehozom őket máskor is, és mégse.

Megy vissza a recept a polcra, hogy átadja helyét a májusnak, pedig maradhatna még. Nemcsak a sonkalé nyírségi gombócleveshez. Hanem a lényegi elem, a súlyos, fényes-sárga kalács. Nem nagy ügy, hidd el, és érdemes, mindent űberel. Mesterkukta, kétezeregy. A következőképp, ha még nem késő.

50dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 dl tej, 22 dkg kézmeleg vaj, 10 dkg porcukor, 5 gr só, 3 tojás, 2 tojássárgája, 10 dkg mazsola, kevés rum, 1 citrom és 1 narancs reszelt héja, tojássárgája bekenni. Kétszer egy órát keleszteni, majd a cipókat 180 fokon aranybarnára sütni.

Hozzá Teklafaluból illatos házisonka. Bárányunk pedig nem göndörszőrű, fehér és ártatlan, hanem bárány ugyan, de farkasgyepűi vadóc muflon. Friss rozmaring, kakukkfű és tárkony. Imigyen alakulgat mára a menü, aminek lehet a többi része bármennyire míves, mégis a reggeli a nap ékessége rögtön a bokrok alatt eljátszott hímestojás keresésére.


Itt szólhat hozzá

Ötszáz, bizony. Dalolva ment.

Mottóval kezdek. Valaki, aki már akkor is fontos volt nekem, amikor dühített. Arany, lásd fent. Másvalaki pedig úgy beszél, rátalálok benne mindig arra a kicsike érzésre. Illeszkedik szépen, mintha direkt elmondani akarná helyettem. Ha most abbahagynám, ennél a két sornál akkor se kéne több. Fölemeli mindazt, ami itt történt, a lényeget mutatja meg.

Különben pedig ötszáz dobozban ötszáz ütközetem van. Tudja, mennyi hulla az? Mennyi szar és mennyi lélek? Darvasi László: A Kleofás-képregény

Föl se tűnt volna, hogy ennyi, ha nem kerül elém a szerkesztésben egy szám, négyszázkilencvenkilenc bejegyzés. Kétezertizenegy február, onnantól megyek vasárnaponként.

Nincs története ennek a hét évnek. Hacsak az nem, hogy elindultam kétszer hetenként, aztán rövidesen lett belőle stabilan egy, így csöpögött össze ötszáz. Különös mód nem riasztanak a nagy és kerek számok, de megtanultam, ünnepelni kár. Annyi jár viszont neki, hogy megemlítem. És jár még ezen felül púderrózsaszín tulipán és Battenberg-sütemény neked, aki hűséggel jössz velem már mióta.

Mert meg kell gondolni: ötszáz hang szólt itt legalább, esküszöm erre, mert még orgona is, meg énekkarok a karzatokon – nyilván azt mondta magának a zeneszerző: miért ne? hadd szóljon, a keservét. De szólt is. Füst Milán: A feleségem története

Összegzés nincs, még számot se vetek, hiszen ez egyenként mind külön sztori. Közben meg ugyanaz, nem akarok egeket rengetni. Semmi kis napjaim, és azoké, akiket szeretek. Kincses kalendáriumban nagy tanulság híján egy élet fragmentumai.

Volt talán egy hét is, mikor azt hittem, megváltoztatom. Átszabom a formát, alakítok rajta, kipofozom, mobilbarátság, áttűnő dobozok. De aztán úgy szivárgott el az ötlet, hogy valami nagy, csöndes, konok bizonyosság maradjon helyette, belaktam így, és otthonommá lett. Nem loholok újnak mutatni magam, nem fogtak rajtam sose a trendek. Egy ideje azt remélem, ahogy a letűnt időkben, szobáimban is végső helyén van bútor, szőnyeg, képek.

Noha most, hogy utána számolok, elfog a félelem, hétévenként kicserélődik az ember. Mit fog ez nekünk jelenteni vajon, ezen gondolkodom, de gyanítom, továbbra se roppan össze az asztal alattam.

– (…) Nagyon tetszett. És magának?
– Nekem is… Különösen az ötszázadik után.
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Szigetközi séta vadkacsával, kevéssel egy nemkívánatos hóesés előtt.


1 hozzászólás

http://ritaritmia.net

3

94.199.178.60