november | 2017 | ritaritmia

Havonkénti archívum: 2017 november

Szívtelen génjeim

Nálunk folyton bebaszik a ménkű. Nem tudom, másnál hogy megy, vannak talán immunis családok, szerencsén vagy min múlik ez. Nem adjuk magunkat olcsón, és drágán fizetünk. Ha már történik valami, történjen rendesen, úgy van velünk a jóisten. Néha már egy ló is szívesebben lennék, ló, tehén, kisbirka, mindegy, lehetne akármilyen lábam, csak ne kettő, négy, [...]


1 hozzászólás

Szűk, sötét hely a normalitás

Beszélnünk kéne egy helyről. Könnyebb így, hogy négykor már sötét van. Ma valakiben itthon fölmerült, mondjuk meg sorban, ki, hova menne, ha most elmehetne. Volt, aki Afrikát tűzte ki célul, a Karl May-függő Amerikát. Én azt, hogy hagyjuk az egészet, minek játszani ilyesmit. A másfelé vágyás veszélyes üzem. Szép, sima renden fordíthat egyet. Elmesélem, hogy [...]


Itt szólhat hozzá

Fehér madarak

Csomagtartó lefejezte rózsák között egy büdös kis krizantém. Meghasadva, feje tetején. Üres székek politikája. Házam, hortenziám ilyennek szeretném. “You talkin’ to me?” Elfeledett holmik boltjai. Arsenal Till I Die – egy álom válik valóra a bal felső sarokban. Kicsit amerikás, mégis nagyon angol, már-már új-zélandi. Békd bínz forevör. “Volnánk fehér sirályok, édes, a gyors habokon!” [...]


Itt szólhat hozzá

A teknős héja

Ma láttam egy embert, aki dúsgazdag volt szerintem. Volt rajta egy aranygyűrű, és három fagyit tartott a kezében. Olyan vagyok, mint Az utas és holdvilágban a Mihály. Már egy évvel diktátorabb lett. Az lenne a kívánságom, hogy én legyek a halál. Benne korog a vér a térdemben. Egyébként minden emberi élet egy film. Itt mérgezték [...]


Itt szólhat hozzá