Taroltak az apák aznap. Láthattuk, kit kicsoda nemzett. Ha Valentin-ízt érzek, vonakodni kezdek, márpedig ebben volt aroma bőven. Elborzaszt, ha valami fel van habosítva. Semmihez se köthető egy dátum, se nem első, se nem utolsó vasárnap, ja, hogy megint az USA. Kilencszáztízből elég lassan ért ide az ünnep. Azért megszólalt bennem a lelkiismeret. Először a fiúk se értették, mi ez, miért pont most, eddig miért nem. Ráadásul anyák napjára nőnapot húztak, ha már lúd alapon egyből férfinapot kezdtek követelni. Vettünk szép Karlovačko-t, szűretlen Hoegaardent, halványkék Балтика-t és barna Leffét, mindenkinek jutott egy. Plusz írjanak az apjuknak öt sort ajándékképp. A színes papír meg a haiku már az ő ötletük volt.…

A visszaszámoláson túl vagyunk. Nekik ó, ió, ami nekünk még egy lauf hét volt. A V-nél pukkant a startpisztoly. Hamisítatlan nyárnak indul, harminc fokban főhet a fejünk duplán, hogy zökkenőmentessé tegyük az átállást. Legalábbis a magunk számára, mert az a kicsike másik fél simán csúszik bele a jóvilágba. Június 15. tehát nem csupán egy dátum. Azt jelenti, ha van otthon egy szemernyi kiskorú, hogy az onnantól otthon van visszavonhatatlan. És hidd el, nem azért, hogy lecke híján most majd szépecskén ellegyen, megkérdezze esetleg, hogy miben segítsen, és maga után folyton rendet vágjon. Momentán kezdődik csak igazán a káosz. Még leléptem egy utolsót büntetlenül a TérTáncra hideg, esőbe fordult délutánban. Kezdésre…

[Mostoha] (bejön, egy seprűt ráz, a seprű végig vele van) Hol vagy, te csúf béka? Hova bújtál? Azonnal gyere elő! Ha megtalállak, kitépem a hajadat! (Fenyegetően körülnéz, az egyik bokorban mozgást lát, a Gazda az! Csúnyán mosolyog, a seprűt felemelve lassú léptekkel a bokorhoz lopakodik.) Hihihi! Oda bújtál! Hihihi! Hiába bújtál! Most megvagy, te vakarcs! (Lecsap a seprűvel.). Valaha voltam mostoha. Na nem egészen úgy, ahogy a Csukás mondja, de előkerült a seprű. Önseprűzés, ha létezik ilyen, rám fért rendesen abban a szakadt családoktól vérgőzös korszakban. Kristóf. Más volt a szaga, a sírása, halántékára izzadt kis haja, másként akart, másként selypített, másként kortyolt vizet, mint az édesfiam. Aztán lassacskán megszelídítettem…

Majkot kinéztem magamnak még régen. Kinéztem, aztán valahogy helyette mindig más történt meg. Elkezdtem írni a naptárba, hagyományos asztali naptárba a szombatokhoz. Hétről hétre írtam, ősszel abbahagytam, kezdtem konokul újra áprilisban. Mentem volna, mikor szép arcát mutatja, de mentem volna már esőben, fagyban, körüljártam százszor gondolatban. Ünnepekre kértem, születésnap, névnap, vinnének el ajándékképp. Kitaláltak százféle dolgot, most inkább ezt, azt, esküsznek, legközelebb meglesz a remeteség. Mikor már majdnem ott voltam a szélén, az eső esett. Ne alkudjak, dehogy alkudjak meg, várjam csak a ragyogó napsütést. Vártam, lapoztam, és újra beírtam. Persze egyszer csak eljön, amire nagyon vársz. Anyák napján szakadt, de éreztem, Majk már nincs annyira messzi. Két hétre rá…