Egereknek hívják őket a többiek. Van benne valami, tűorr, meredő szálbajusz és az incifinci farok. Még talán a szőrük is van annyira lágy, mint egy zsenge egérkabát. Finoman kell bánni velük, csak óvatosan, nehogy megroppanjanak vékony kis csontjaik. Az Abigél név illett hozzá a leginkább, és olyan lett, ahogy képzeltem, bájos, szelíd, regényes. Mintha folyton titka volna, néz kifürkészhetetlen, szívbesétáló szemmel. Nem kifejezett kutya, ezt sejtettem azonnal, inkább valami Holdhegyről érkezett teremtmény. Az egér az megvan, aztán ott az őztekintet, kengurulábak és macskatermészet. Ha volna róla, ahogy a Pokémonokról óvodáskorában a fiamnak, Hivatalos Kézikönyv, vagy minimum chipsből összegyűjthető tazo, harcmodorának legfeljebb a hipnózist jegyeznék fel, de hörgés és bénítócsapás sehol.…

A csönd tizenhét pillanata. Utolsó, ajándék délelőtt. Persze hülyeség az egész, hozzácsapni egy hétfőt a tanévhez. Nekem jól jön, őket nem izgatja, mintha péntek volna, mondják, és elmasíroznak. Katonasapka, terepszínű póló, kulacsban víz, hozzá Manner-féle citromos nápolyi. Én meg ülök itthon mozdulatlan, minden ajtó nyitva. Váratlanul hűvös a szél, járkál körülöttem, játszik karomon a pihékkel. Hajnalban esett, végre szétcsapta a hőséget. Meghitt így kettesben, kerti bokrok alól a földszagú széllel. Lassítom magam, ne csináljam azt, amit ilyenkor egyébként, ne csináljak semmit. Hallgassak inkább, a szelet, tyaf-tyaf madarakat, meghallom messziről a kutyasóhajt. Muszáj tartalékot képezni csöndből. Közben búcsúzom, bonyolultabb számadás ez, mint a Szilveszter éj, holnaptól beköszönt egy újfajta rendszer. Nyugalmam…

Az útra Franzentől a Diszkomfortzónát viszem gyanútlanul. Gyertek, indulunk! A második ilyentől elkap a frász, mert ab start egy húszast jelent. Az utolsónál mégis rögtön hiányozni kezd. A DM Babylove naptej hatékonyabb, mint a Vichy. Megállsz fotózni, végképp lemaradsz. Camera obscuraként működtetem a fejem. Steinbeckre húzzák, a Csatangolásokra. Az utazás olyan, mint a házasság. Aki azt hiszi, hogy ő irányítja, biztosan téved. Ehhez tartom magam. A Frittatensuppe mindent visz. Meg a Knödel mit Sauerkraut. Lefekvéskor via ferratázunk, chefparade főzőiskolába járunk, megcsináljuk a Bécs-Pozsonyt. És a Szép Ilonkában esszük a bablevest. Ha egy túravezető buddhistát idéz, össze kell kapnod magad. A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga. Kerékkel kígyóra futni örök…

Mosolyogtak, úgy adták át, sürgető, lelkes mosollyal. Könyv, persze ez édes, főleg, hogy költészet, figyelnek rám tényleg. Álltam lezsibbadva, kezemben a Hűlt hely, dadogni se bírtam, ilyen könnyen vennék, hogy nekik befellegzett? De akkor hova a nagy jókedv, vagy csak irónia, és rögtön a nyakamba borulnak sírva? Szomorú voltam, sütött rólam a sajnálat, kérdezték, valami baj van, Seamus Heaney-val nyúltak volna mellé? Ekkor derült ki, nem tudták, mit adnak. Nem értették a címet. Ráadásul épp az volt a téma, kizsuppolják-e őket az országból egyszer s mindenkorra. Írországról utolsó élményem egy vérbordó kártya, rajta arany betűkkel egy város. Jeles napra kaptam, hogy majd váltsam be, Dublin, ha már ezen könyörgök mióta,…