szeptember | 2017 | ritaritmia

Havonkénti archívum: 2017 szeptember

Felfedem magam

Mikor hazamegyek, úgy igazán haza, ráadásul teljesen magam, hátrahagyva az összes sallangom, megint az leszek, aki harminc éve voltam. Játék persze, ez nyilvánvaló, mert dehogy is lehetek. A vissza nem térés néha őrült jól jön, de inkább szomorú minden egyes eltűnt és elveszett. A szülői házban, ha az ember alaposan felnőtt, egy idő után a [...]


Itt szólhat hozzá

Hunszut

A bemutatkozó találkozásra kutyával megyek, meg persze a gyerekek. Boldogan fogad, tetszik neki nagyon a kutya, ugye, agár, igen, afféle, whippet. A baj, hogy nem lenne jó, ha bejönne. Semmi gond, meg tud várni szépen. A baj, hogy pont agár, neki meg pont egy nyula van. A nyulat mutatja be előbb, itt van, ez a [...]


Itt szólhat hozzá

Sültkrumplirózsa

Rózsák közé születtem. A kertben egy egész élet elfért. Kis csücsökben eper, aztán krumpli, hagyma, répa, de nem ez volt a lényeg, hanem odébb a fal mellett a málna, ribizli. Meg persze a göcsörtös kajszi. Ha viszont épphogy beléptél a kapun, nem láttál mindebből semmit, csak rózsát szanaszéjjel. Legfeljebb kora tavasszal ibolyát, ibolyaágyást szabályos félkörben. [...]


Itt szólhat hozzá

Törzsvendégek fogatlan mosolya

Visszanézni nem nagyon szoktam, visszavágyni sokkalta inkább. Mert tudniillik úgy általában nem tudok tanulságokat levonni, tudok viszont egy szimpla fagylaltozáson (kurkumás kesudió annyira mégse szimpla) vagy akár egy házi hamburgersütős délutánon is hosszan elrévedezni, micsoda jó volt. Az sem igaz, hogy mindig más kéne. Ha nyár, akkor a lágy szeptember szőlővel, sós vajaskiflivel, mikor meg [...]


Itt szólhat hozzá