ma vettem gyorsnyitómentes globus sertésmájkonzervet, tömlős boci ömlesztett sajtot, nyolcszögdobozos tejfölt, tej-cukor-kakaóportartalmú kakaóstejet, terefere kókuszos kekszet, szájpadlásfeltörő málnaízű savanyúcukrot, pez-utántöltőt, lottó szeletet, ananászos melbakockát, ági jaffát, caola kézbalzsamot, fabulon tinitonikot, ultrát, lefényképeztem a kártyanaptáramat, és enni hívtam a macskákat, méz(es)mackó, most itt tartok, kicsit jobb.

“Én létrejöttem. Én kötelességtudatban éltem. Én megtanultam önállóan enni: köteles voltam ügyelni rá, nehogy összepiszkítsam magamat. Én megtanultam átvenni mások szokásait: köteles voltam leszokni saját rossz szokásaimról. Én megtanultam megkülönböztetni a forrót a hidegtől: köteles voltam tartózkodni attól, hogy játsszam a tűzzel. Én megtanultam különbséget tenni jó és rossz között: köteles voltam óvakodni a rossztól. Én megtanultam betartani a játékszabályokat: köteles voltam kerülni a játékszabályok megsértését. Én megtanultam belátni saját tetteim jogosulatlanságát, és megtanultam e belátás szerint cselekedni: köteles voltam visszatartani magamat a gonosztettektől. Én megtanultam nemi képességeimet rendeltetésszerűen használni: köteles voltam őrizkedni a nemi képességekkel való visszaéléstől.” /Peter Handke: Önvád/

Kardigán. Mindig kardigán. Szőlő, sós kifli, sós vajaskifli. Hányinger, harmonikapohár. Cérnaharisnya, mindenki máson zokni. Mérgező kék csomagolópapír, azt mondják, halálos. Ida néni. Nevet, kicsi, szomorú. Fecskevonal, és még csomó fecske; vers, dal. Lyuk a padon, két lyuk (tintásüvegnek?). Aztán golyóspatron. Megnyalom a papírt. Nem igaz, hazudnak, nem mérgező. Nem jó a délutános hét. Nem jó, ha újra kell írni. Megint újra az egész oldalt, kimaradt a g. Zsiga hátán zsák ötször. A gesztenye jó hazafelé. Ma ő kezd el gyűjtögetni ilyesmiket.