Mindig az abszolút kellett. Kezdetben a „minden”. Nem lett meg. Végül a „semmi”. Az se. /Tandori Dezső/ Az autók bezavarnak, minek vannak ott. Nem rossz végül így se, alakul a kompozíció, köszönhetően annak a kis szürkének keresztben. Jó lesz, úgyis csak a táblák tetszettek meg. Valaki egyszer okoskodott velem, aranymetszésről hablatyolt. Elolvastam párszor, az mire is való, aztán elfelejtettem megint, nem láttam benne rációt. Ne sértődj meg. Nekem mindegy, hol metszik egymást az egyenesek. Nézem a képet a kamerán át, teljesen átlagos Nápoly, mit akarok. Meleg van, sürgetnek, hogy menjek, várnak még, aztán elhagynak. Maradok az úttesten egyedül egy teljesen átlagos kép ígéretével. Nem tűnik fel, hogy néznek. Nem tűnik…

Nem, ott fel se merült, hogy érezzem. Pedig vártam, figyeltem, lestem abban a sárgafényű pár napban. Talán három fiam közelsége, az általuk körém vont lelkesedés fedte el előlem. Talán vannak a városnak pillanatai, amikor nem mutat a hüzünből semmit. Talán szégyenlősen rejtegeti valódi énjét a magunkfélék elől, hogy visszatérésre csábítsa őket, hogy majd akkor, azon a puha, téli napon, vagy harsány tavaszon kibontsa szomorúságát. De az is lehet, hogy ez csak az ott élők kiváltsága, beleízeledni, lubickolni a hüzünben. Sose hallottam róla, míg Orhan Pamuktól az Isztambult nem olvastam. „Az arab eredetű török hüzün szó a mai jelentéséhez hasonló értelemben kétszer fordul elő a Koránban, egy másik alakban (hazan) pedig…

Ellenméreg: a nevetés jólesik, néha leírhatatlan, hogy mennyire Magadban motyogsz, vagy tükör előtt üvöltöd, mert már eleged van, vagy épp most lett világos: ki akar használni. Sehogy se finom, ezért gondolsz egyet, fordítasz az egészen, másként is lehet: ki akar használni? Ha kérdőjelet teszel a végére, pont mást jelent, finomnak épp ez se mondható, felajánlkozás, használj bátran, vedd el belőlem, ami kedvedre van. Használj, itt nincsenek feltételek, nem lehetnek, kölcsönösség kizárt. Beragadt a verkli, figyelj. Az ember anatómiája sowieso hasonló, értem ezalatt a lelket is, miért lenne más ott, mint itt, mégis meglepett, Oostendétől Vlagyivosztokig mennyire egy rugóra jár a nő-férfi sztori. Sőt leginkább hajszálra ugyanúgy. Nem akartam, de tényleg,…

A gyilkos visszatér, ahol bűnözött. Tök átlagos. De visszatérni oda, ahol meghaltál. Mekkora ez már. Oda, ahol kitépték a szívedet, és nyersen megették. Mégcsak arra se kellett, egyszerűen megfeledkeztek róla, és elmentek helyetted múzeumba. Úgy öltek meg, hogy én itt, ő ott, hosszútávlövészet, ez volt a stílusa. Lerágott csont már, sőt le van szopva róla az utolsó kis cafat, nem maradt semmi, csak csont. Csont és bőr voltam akkor, most kezdek pöndülni, ráteszek pár doboz Ben & Jerry’s-t, félig sült kelttésztaízű mennyország. Visszatértem, ahol legutóbb a színes, lépcsősormú házak azt duruzsolták, sétálj csak halálraítélt, otthon épp most csavarnak egyet a sorsodon. Vissza mertem térni, és ugyan az első pár percben…