Mindig az abszolút kellett. Kezdetben a „minden”. Nem lett meg. Végül a „semmi”. Az se. /Tandori Dezső/ Az autók bezavarnak, minek vannak ott. Nem rossz végül így se, alakul a kompozíció, köszönhetően annak a kis szürkének keresztben. Jó lesz, úgyis csak a táblák tetszettek meg. Valaki egyszer okoskodott velem, aranymetszésről hablatyolt. Elolvastam párszor, az mire is való, aztán elfelejtettem megint, nem láttam benne rációt. Ne sértődj meg. Nekem mindegy, hol metszik egymást az egyenesek. Nézem a képet a kamerán át, teljesen átlagos Nápoly, mit akarok. Meleg van, sürgetnek, hogy menjek, várnak még, aztán elhagynak. Maradok az úttesten egyedül egy teljesen átlagos kép ígéretével. Nem tűnik fel, hogy néznek. Nem tűnik…