Általános

Magas, ősz férfi

Az ő hangján szólalt meg Ady. Hiába volt ott a fénykép minden tankönyvben, nekem ez a két férfi egy és ugyanaz lett. Elhagylak, mert nagyon kivánlak, soha, senki nem tudta így mondani.

Szerelem volt, persze, akkoriban minden az volt. Bűnös, titkos, magára hagyott. Érettségin, a matekot írtam éppen, bejött a terembe, magas volt, pompásan ősz, és adott a fejemre ott, ahol a copfom kezdődött, egy puszit. Mert az összes közül az én Adym sikerült a legszebben.

Fiamnak A bohócot kellett megtanulni. Nem ment, és nem, a vége főleg, csupa fintor, csupa folt, / csupa masli, csupa gomb, / csupa csengő, csupa szín, / csupa csuda karmazsin. Akkor felidéztem neki, hogyan szúrt ki velem Arany. Az Epilogus, hogyan kaptam rá háromszor is egyest. És hogyan voltam rosszul már a végén attól a rohadék omnibusztól. Mesélem a tanáromat, nem hagyott békén négyessel, az ötösig kellett eljutni. Mesélek róla, és közben rajzolok, egy kutyanyelvre sorban egymás alá fintort, foltot, maslit, gombot, csengőt, színt, legutolsóként karmazsint. Akkor még nem tudom, hogy Tibi bácsi meghalt. Pont aznap, amikor róla mesélek a fiamnak.

A könyvet miatta őrzöm. A hangja miatt, amint olvassa fel. Most ezt, így, mindörökre: S alszunk fehéren és halottan / Tengeres, téli, szürke tájon.

(Tóth Tibor, Hont 1935. június 13. – Cegléd 2014. november 27.)

4 Comments

Leave a Reply

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.