Fiúk, ti csak borzongjatok!

Nyolc év körüli kissrác teker az apjával a töltésen. Elzarándokolnak rendre a zsiliphez, a biciklit a gátőrháznál hagyják. Nézik, ahogy zuhan a víz, nem nagyon szólnak egymáshoz. Egy ideje már nézik, fehér hab, szürke gomolygás, amikor megjelenik mellettük egy tiszt. Biztos, hogy tiszt, köpenye van és tányérsapkája. Hét órakor robbantás. Elmondja még párszor, mindig ugyanúgy, olyan hangon, mint egy kisgyerek, aki beszélni tanul, hét órakor robbantás. A Tritol tornya hét órakor kettészakad. Először kifröccsenek alóla a tartópillérek, végül ledől a tetejéről a kocka, az egyben marad. Mintha egy őrült haja volna, úgy állnak ki belőle a körvasak.

A kockában még volt fönt, amikor épp nem ültek benn az oroszok, lehetett látni a várost. Az osztrák hegyeket. Már gimnazista, délutánonként fegyvert keresnek, mert azt mondják, kell, hogy legyen a törmelék alatt. Farmezsebükben ködgyertyák gyűlnek. Később fölrobbantják a többit is, a Lajta holtág mentén az egész erődrendszert. Betonsziklák csúsznak egymásra, megállnak az élükön. Benövi a mirabella. A fiai katonásat játszanak, gumiabroncsok, bunker, és firkálnak a falakra. Aztán minden nyáron visszamennek hátha vannak még valahol üres töltényhüvelyek.