Fotóalbum – új képek

Épp arról beszélgetünk, hogy lehet kapni a DM-ben valami papírvackot, amit ha odatartasz, úgy tudsz pisilni vele, mint a fiúk. Nézem a járda szélét, az úttestet a parkoló autók között, nézem a csatornát, hogy hova pisilnék, ha lenne egy ilyen hengerem, nagyon kell. Talán lehetne henger nélkül is, gyorsan, suttyomban, senki se veszi észre, nagy a nyüzsgés, senki nem figyel egy guggoló nőre, hogy mit csinál guggolás közben. Csak a barátaim szólnának rám, hogy mégse, itt légyszi ne már, felnézek, most aztán keresek egy konkrét vécét. Felnézek, és meglátok egy nőt, hullámokban hajló sáskalap, és a szájában pipa. Úgy tartja a foga közt, olyan áhítattal szívja, hogy hirtelen ő kívánok lenni: pipázó firenzei nő. Rohadt kevés idő alatt döntöm el, hogy lefényképezem, hiába áll és beszélget baromi komolyan egy férfivel, hiába állok én meg szorosan mellette, a füstjében, előveszem a gépet, élesítek, tökéletesen indiszkrét vagyok, eléggé gáz ez, túl belemegyek. Megvan, de kell még egy, hátha nem jó, hátha életlen, mit tudom én, mindenről kell legalább két kép, most észrevesz. Dühösen rám néz, pofát vág, elfordul, egész testével dühös, tuti, hogy azt mondja vaffanculo, jó volna, ha legalább azt mondaná.

/A képeket – szív, raszta és halálfejes kivételével – magam készítettem. /