A nő a padhoz megy, a férfi figyeli
| Kőrösön vagyok, kapok egy levelet, képekkel kell válaszolni rá, március vége, korán sötétedik, muszáj, kellenek azok a képek, hideg van, nyirkos kint minden, sietni kell, legyen még annyi fény, hogy meg tudjam csinálni, futok végig a temetőn, végig fasor, fekete fák, nagymamám sírja, ezüst kerítés, mellette az angyalkás kripta, téglafal fölött okkersárga angyalarc és két szárny, szerettem volna egy ilyen pufók babát, aztán kődarabbal kapartam a téglára, itt jártam, 1982., ott járok mindig, ősz, tél, tavasz, mindig kimegyek, csak úgy, virágot se viszek, csak kimegyek, most március vége van, hűvös még futás után is, sötétedik, csinálom a képeket, körbejárom a kriptát, olvasom, nézem, egy kemény valamire lépek, sárga vakolat, leomlott, fölveszem, a képek mennek levélben, az angyaldarab marad nekem. „Milyen különös hogy így találkozunk igen ebben a temetőben szerintem különös Hiszen olyan régóta nem” /Jon Fosse: Őszi álom/ |
   
|